2023. február 7. - Tódor, Rómeó

Lopott filozófusok

Évek óta készültem párommal meglátogatni a gellérthegyi Filozófusok kertjét, amikor tavaly április végén arról értesültünk, hogy három szobrot ismeretlen tettesek elloptak egy éjszaka alatt. Szoborrongálásos korunkban már meg sem igen lepődtem a történtek
2008. január 8. kedd 15:09 - Bencsik Gyula
Kedvezőbb miliőt nem is remélhettünk volna, mint az ónos esővel súlyosbított vasárnap kora délutánt, hiszen ha valamikor is suicid gondolatok villannak eszembe, az nagy valószínűséggel a hét utolsó napjának eső áztatta délutánja.

Az első megpróbáltatást az jelentette, hogy az egész várost egybefüggő jégtakaró borította. Mindjárt induláskor, még teljesen sík terepen arra gondoltam, talán már egy órán belül a baleseti sebészet traumatológiai osztályán találjuk magunkat, amint az sokakkal meg is történt a jelzett nap folyamán. Nem így történt.



A filozófus szobrász
Wagner Nándor szobrászművész 1922. október 7-én született Nagyváradon. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot és festészetet tanult, közben megjárta a frontot. Élete során három, egymástól jelentősen eltérő kultúrkörben - magyar, svéd és japán - élt és alkotott. Kiemelkedő és sokoldalú tehetségét számos alkotása őrzi. 1997. november 15-én Japánban, a műterméhez közeli Moka városban halt meg.

A háború után Magyarországon telepedett le és alkotott. Pályázaton a “Szökőkút három fiú alakkal” első, és a “József Attila” szobortervével második díjat nyert. Ebből az időből származik a magyarok erkölcsi feltámadását ábrázoló Corpus Hungaricum szobra, melyet majdnem 45 éves múzeumi raktárban való pihenés után 1999. október 6-án avattak fel Székesfehérvárott.

A forradalom leverése után Svédország fogadta be. 1960-ban megkapta a svéd állampolgárságot. Rajzot tanított a lundi egyetem képzőművészeti karán. A hatvanas évek elejére teljesen újszerű technológiát dolgozott ki a görbült felületű nagyméretű rozsdamentes acélszobrok öntésére. Ezzel a világon elsőként sikerült korrigálnia a kihűléskor keletkező jelentős mértékű zsugorodást és kiküszöbölnie az öntvényben fellépő feszültségeket. Ez volt a legtermékenyebb korszaka, nyolc szabadtéri művét állították fel.

Feleségével Chiyo Akiyama japán képzőművésszel 1969-ben áttelepültek Japánba és a Tokiótól mintegy 150 km-re lévő, a kerámia művészetéről híres Mashiko városkában építettek műtermet. Hírnevét a naritai nemzetközi repülőtérre vezető út melletti szállodasor díszítésére kiírt pályázat megnyerésével alapozta meg. Itt áll az általa tervezett parkban az Utazók Védőszentje, mely hat méter magas öntött rozsdamentes acél szobor. 1975-ben kapta meg a japán állampolgárságot.

A nyolcvanas években újra intenzíven kezd foglalkozni a világ szellemi irányzataival és megalkotja a “Filozófiai Kertet”, melyben az öt szellemi áramlat együttélését fogalmazza meg. A szoborcsoport egy példányát halála előtt szeretett városának Budapestnek ajándékozta, felállítására 2001. október 18-án került sor.

Wagner Nándor a hetvenes évektől kezdve többször hazalátogatott, felkereste régi barátait és ápolta kapcsolatait. A kilencvenes évek elején elhatározta, hogy Academia Humana néven alapítványt hoz létre feleségével itt, Budapesten. Éveken keresztül tervezgette ennek megalapítását, de sajnos ezt már nem érhette meg.

Forrás: www.wagnernandor.com
A 78-as busz röpke biztonságérzetéből a Döbrentei téri megállóban leszállva jutott eszünkbe először, hogy talán nem most kellene megmásznunk a Gellért-hegyet, de már nem volt visszaút. Valami makacs bizonyítási vágy és vakmerőség hajtott minket – igaz, csigalassúsággal – az Erzsébet híddal szembeni művízesés tövébe.

Néhány külföldi turista tanácstalanul ázott a fal mellé húzódva, úgy festettek, mintha valami otromba tréfa repítette volna őket egy ismeretlen város nyirkos-hideg közegébe, ahonnan már többé soha sem szabadulnak, mindenesetre tőlünk taxi iránt érdeklődtek, de hamar továbbhűtöttük őket semmitmondó válaszunkkal, vagyis hogy intsenek le egyet, ha látnak. Nem láttak.

Most következett utunk első komolyabb szakasza. A tükörsima lépcsőkön botladozva, két kézzel a szintén jeges vaskorlátba kapaszkodva deciméterről deciméterre araszolva húztuk-vontuk-toltuk följebb magunkat Szent Gellért püspök szobráig, ahonnét még egyszer – talán utoljára – lenéztünk alant a szürke városra, hogy utána egy tréfás balkanyarral fölküzdjük magunkat az Orom utcáig, melyen végigsétálva megpillantottuk végre úti célunkat, a Filozófusok kertjét.

A kert szóról elsőre valami bekerített objektum jut az ember eszébe, így meglepődtünk, hogy a szoborcsoport megmaradt tagjai teljesen szabadon helyezkedtek el néhány bokor szomszédságában, ami biztosan közrejátszhatott abban, hogy a nyolc alkotásból hármat lefűrészeltek és elloptak. Persze, nem lehet a vandálok miatt kerítések és szögesdrótok mögé zárni a köztéri szobrokat, és nem állítható mindegyikőjük mellé egy-egy biztonsági őr.

Elsőként a megmaradtakat szemléltük meg, mivel a lopottakat már nem állt módunkban (he-he). Ami igazából szembeötlő volt, az az ábrázoltak személye. Ábrahám, a sokaság atyja, Ekhnaton, a vallási-kulturális reformjáról ismert fáraó, Lao-ce, a taoizmus alapítója, az agnosztikus Buddha és – a kronológiának most fittyet hányva – természetesen Jézus, a Megváltó. Nem vitatva fent nevezett személyek szellemtörténeti jelentőségét, találóbb lett volna a Filozófusok helyett a Vallásalapítók kertjének elnevezni a szoboregyüttest. Ha ugyanis a filozófia nagyjairól építek szobrokat, az ókori görögöket semmi szín alatt nem hagyom ki. (Talán még Marxot sem.)

Iménti gondolatmenetet erősíti a talapzaton már csupán nevével jelen lévő három szereplő személye: a kilenc évig barlangban meditáló Bodhi Dharma, Assisi Szent Ferenc, a madarak barátja és Mahatma Gandhi, a passzív rezisztencia aktív gyakorlója, bár utóbbiakra nem annyira a vallás, mint inkább a felekezet- és irányzatalapítás letéteményeseire emlékezünk. Ők már nincsenek a kertben.

Megállapítható tehát, hogy a fűrészes fémtolvajok feltehetően felekezeti hovatartozás nélkül lopták el az életnagyságú mementókat, amelyek ma már minden bizonnyal beolvasztattak, esetleg már valamilyen újraöntött használati- vagy dísztárgy formájában is találkozhattunk egyik-másikukkal. Ugye, milyen jó ízű az étel, ha Gandhi szobrából formált kanállal veszed magadhoz? A kanárik is szebben énekelnek, ha a Szent Ferenc-szoborból készült kalitkában tehetik mindezt.



Persze, ami történt, nem tréfadolog. Wágner Nándor 2001-es szoborcsoportja „Egymás jobb megértéséért” született, és ez a műalkotás-együttes most megcsonkítva, torzón hirdeti, hogy a lelketlenség és a brutalitás továbbra is erősen jelen van ebben az országban, ma Bodhi Dharmát fűrészelik le, holnap téged. Csak hogy jobban megértsenek. Ezeket a vandálokat viszont nehéz megérteni, bár balkáni birodalmunkban biztosan akadnak olyanok, akik a megszorító intézkedések áldozataiként tekintenek rájuk, mint afféle megélhetési bűnözőkre.

Azért jó kisétálni még ebbe a hiányos kertbe is, ebben az átokverte időben, esetleg pont a tavalyi pusztítás ébreszt új gondolatokat a látogatókban, elsőként mondjuk a tekintetben, hogy hogyan ne éljünk, és mi ellen tiltakozzunk.

Például a szobortolvajok és az ónos eső ellen.

Elloptak három filozófust
A budavári önkormányzat közleményben tudatta: egymillió forint jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
Mahatma Gandhi, Bodhi Dharma és Assisi Szent Ferenc egész alakú, bronzból készült szobrát szakszerűen lopták el. Minden jel arra mutat, hogy a tettesek az akciót előkészítették, a szobrokat speciális eszközök segítségével távolították és szállították el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását