2024. április 19. - Emma

Ötvenedik karácsonyi beszédére készül

Idén ötvenedik alkalommal fordul II. Erzsébet a tévéképernyőkön keresztül karácsonyi üzenettel alattvalóihoz, a Brit Nemzetközösség polgáraihoz.
2007. december 22. szombat 20:01 - Hírextra
A királynő első karácsonyi beszédét a rádió közvetítette 1952-ben, még megkoronázása előtt. A legelső királyi üzenetet élőben a rádióban 1932-ben V. György, a jelenlegi uralkodó nagyapja mondta el.

Karácsony első napján a délután 3 órai beszéd legalább annnyira részéve vált a brit karácsonyi hagyománynak, mint a pulyka az asztalon. A legtöbben - 28 millióan - 1980-ban nézték meg II. Erzsébet üzenetét.

Az ötven év alatt egyszer maradt ki a beszéd, amikor 1969-ben a királynő üzenete helyett a BBC egy dokumentumfilmet mutatott be a királyi család életéről, amelyben egyebek mellett az is látható volt, hogyan díszítik a karácsonyfát. Ezt követően azonban az uralkodó soha többé nem engedett kamerákat ilyen intim közelségbe.

II. Erzsébet a héten döntötte meg a legidősebb brit uralkodó rekordját, lekörözve üknagymamáját, Viktória királynőt is, aki 81 éves (7 hónapos 21 napos) korában hunyt el.

Őfelsége idén 500 fős személyzetét egy üveg pezsgővel, valamint 2, a királyi pár 60. házassági évfordulójára készült pezsgőskehellyel és egy gravírozott ezüst tányérral lepi meg.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását