A manapság már akár térelemként is számon tartható, többnyire Jézus közeli eljövetelét hirdető, és az egyházzenétől meglehetősen távoli hangszereléssel operáló világmegváltó muzsikusok játékától hangos aluljáróban a szokásos populáció fogadja az átutazót és a letévedőt.

Kartonpapírokba és nejlonszatyrokba öltözött hajléktalanok, barázdált arcú és többnyire szintén kéregető öregek, parasztsuhogóban (jogging) grasszáló fiatalemberek, fogproblémáikat centis rúzs mögé rejtő prostituáltak, hirdetési cédulákat osztogató fiatalok és krisnás lélekvadászok ismerős egyvelege.

Közülük néhányan röviden összefoglalták alkalminak remélt identitásuk pillanatnyi stációit. Az alábbiakban őket idézzük.



Középkorú nő, szórólapokkal a kezében: A Metodista Egyháztól jöttünk, most a hajléktalanok felé szolgálunk. Gulyáslevest osztunk, igét hirdetünk és énekelünk. Adományt nem gyűjtünk, csak evangelizálunk.

Virágárus asszony: Ha a rendőrök nem zavarnak be, elég jól megy a bolt. Nálam 200 forintba kerül egy szál rózsa, amit a virágüzletben 650-ért árulnak. Ez holland rózsa, nekem maguk a hollandok árulják 150-ért szálát, bőven megéri az árát, mégis sokan alkudnak az árból. Úgy vagyok vele, ha egy-egy szálon van 20 forint hasznom, már megéri. 75 éves vagyok, már nem tudok dolgozni menni.

Leharcolt arcú idősnek tűnő férfi: Nagyon szép ez a zene, szeretem hallgatni. Amikor ők játszanak, mindig lejövök. Persze nem rosszak a dél-amerikaiak se. Láttam, hogy rendőrök zaklatják a zenészeket, de én engedném játszani őket, mert sokkal hangulatosabb így az aluljáró.

A Fedél nélkül című hajléktalan-újságot árusító nő: Ez a karácsonyi különszám, viszonylag jól viszik. Általában egy százast adnak érte, de mellette még árulok sapkát, sálat, kesztyűt, ruhát, zoknit is, amiket a nagybani piacon vásárolok. Hogy megélek-e belőle? Mikor, hogy. Van olyan nap, amikor 3-4000 forint jön össze naponta, de 2000 az átlag. Igaz, hat-nyolc órán keresztül kell csinálni. A ruhaneműt ilyenkor estefelé már nem teszem ki a zacskókból, mert jönnek az akciósok (közterület-felügyelők, a szerk.) és elszedik az egészet a pénzzel együtt. Papírt természetesen nem adnak róla; zsebre megy. A nyugatis rendőrök békén hagynak.

Bámészkodó fiatalember: Nem tetszenek az ilyen istentiszteletes zenék, viszont az indián muzsikusok elég normálisak. Igazából rap-et hallgatnék szívesen itt is.



Kutyakölyköt árusító néni: Ez újfundlandi, éppen kilenc hetes. Mindössze 5000 forintért adom, de csak azért ennyiért, mert nincs meg a szülők törzskönyve. Egy ismerősömtől kaptam, hogy próbáljam meg eladni, mivel nekem sajnos semmilyen jövedelmem nincsen. Hiába van 50 százalékos rokkantsági papírom, nem kaphatok egy forintot se rá. Az ismerősök szoktak adni néha kutyakölyököt (sic), evvel segítenek. Ez a kölyök már négy hete nálam van, nehezen találok neki gazdát. Egyszer már érdeklődtek iránta, azt mondták, ha olcsóbbért elvihetik, visszajönnek érte, de nem jöttek. Háromért már odaadnám. Nagyon nehezen élek meg. Vidéken lakom, elmegyek egy kis rőzsét szedni, avval fűtök. Itt többnyire nyugton hagynak, de kettő rendőr szokta csinálni a cirkuszt, októberben feljelentettek. Írtam egy papírt a köztársasági elnök úrnak, hogy 25 ezret én nem tudok kifizetni. Még nem kaptam választ. Hogy kerültem ilyen helyzetbe? Egy szem fiam juttatott földönfutóvá. Még van fedél a fejem felett, de félig már szinte az utcán vagyok. Koldulok is, igen, néha egy ezres is összegyűlik naponta, de abból a kutyának is enni kell venni. Ha nem lenne a kutya, már rég a bolondok házában lennék.

Krisna tudatú hívő lány: Adományokat gyűjtök, legfőképpen ételosztásra. Teljesen változó az emberek adakozó kedve, sok függ attól is, én hogyan közelítem meg őket. Erre nincs külön módszerem, egyszerűen csak szeretni kell az embereket, és akkor lesz felém bizalmuk. Száz forinttól 5000-ig terjednek az adományok, az átlag a 200 forint. Gyakran olyanok adnak pénzt, akikből ki se nézné az ember. Persze, elegáns külsejűek is sokszor visszautasítanak. Az adományok fejében ajándékozunk a vallásunkról szóló könyveket is az embereknek, így két jó dolgot csinálunk egyszerre. Zavar ugyan a cigarettafüst, az átható sült hús szag és a szenvedő emberek látványa, forgalom szempontjából viszont jó ez a hely.

Papírvékony, öreg néni, lódenkabátban: Meg akarok térni. Azt hiszem, ez a zene segít, hogy sikerüljön. Bánatos vagyok. Meghalt az uram, a két fiam, egyedül maradtam. Senkim nincs.

Többrétegű szegénységbe bugyolált középkorú férfi: Tetszik a zene, jó a kaja, amit adnak. Nagyon jó ez a gyülekezet, csak sajnos az a baj, hogy nagyon sok csöves csak a kaja miatt jön ide. Én két és fél éve megtértem. Nagyon jó minden, de két-három hét múlva sajnos be kell vonulnom tíz hónapra, Tökölre. Okiratot hamisítottam, még a megtérésem előtt. Amióta megtértem, nem lopok. Semmi olyat nem csinálok, az égadta egy világon semmi olyat. Bevonulok, aztán meglássuk, mi lesz. Félek a bezártságtól, mert epilepsziás vagyok, depressziós meg minden, de bele kell törődni. Muszáj.

Decens úr, korrekt konfekcióöltönyben, kabátban: Az a baj, hogy a legtöbben alkoholra költik az alamizsnát, amit kapnak. Nem esznek, nincs bennük kalória, csak isznak, és a végén megfagynak. Ráadásul azt az ócska kannás bort isszák, amitől még hülyék is lesznek. Az ő hibájuk, azt mondom: az ilyenek megérdemlik.

Reklámcédulákat osztogató srác: Egy órája osztogatom ezeket a cetliket. Nem pénzért dolgozom, hanem a tánciskolámat hirdetem. Mármint azt a tánciskolát, ahol magam is tanulok, szívességből. Csak olyanoknak nyomom a kezébe, akikről úgy látom, hogy megfelelnek a célnak, vagyis kinézem belőlük, hogy esetleg eljönnének táncolni. Bevallom, fordított helyzetben én nem fogadom el a felém nyújtott hirdetőcetliket. Nagyon unom és utálom az ilyen szórólapokat.

Hát így, tovább, az idők végezetéig. Úgy fest, a megidézett miliő még évekig érintetlen marad, legfeljebb a kormányzati negyed néhány aluljáróval arrébb tolja az egészet. Adni öröm. Kapni is.