2024. május 12. - Pongrác

Folytatódik a nemzeti csúcs

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője kedden az MTI-nek; a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat v
2008. október 21. kedd 15:10 - Hírextra
Horn Gábor azt mondta, úgy tudja, hogy valamennyi frakció jelezte részvételét a megbeszélésen.
A Fidesz ott lesz a megbeszélésen - közölte Varga Mihály, a párt alelnöke az MTI-vel.
Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy pártja szintén ott lesz a szerda reggeli megbeszélésen.

A KDNP részt vesz a találkozón - közölte Halász Zsuzsa szóvivő az MTI-vel.Kóka János és Herényi Károly frakcióvezetőknek címzett, az MTI-hez is eljuttatott levele szerint a találkozó előkészítené a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek részvételével tartandó politikai csúcs összehívását.

Az ötpárti egyeztetésen a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, valamint az adóreform menetrendjéről és garanciáiról egyeztetnének.A dokumentum szerint a közös megoldásokat kereső nemzeti csúcsnak elsősorban szimbolikus jelentősége volt: megkezdődött a párbeszéd a pártok között, de a hétvégi rendezvény önmagában nem nyugtatta meg a piacokat.

A két frakcióvezető a levélben azt írta, hogy a találkozón az SZDSZ és az MDF nagyon fontos javaslatokat tett a kiadások csökkentésére, amelyeket kiindulási alapnak tekintenek a jövőbeli tárgyalásokon.

Ugyanilyen hasznosnak tartják egyebek között a Fidesz költségvetési tanácsra, és az MSZP közpénzügyi törvényre vonatkozó kezdeményezéseit is."Az ország és a nemzet érdekében nem szabad ezen javaslatokat veszni hagyni, azokról további tárgyalásokat kell folytatni" - áll a levélben.

Azt is kezdeményezik, hogy még a parlament őszi ülésszakán kezdjenek el tervezni egy középtávú adóreformot. A javaslat része az is, hogy már 2009. január 1-jétől határozott kiadáscsökkentő programmal védjék meg a hazai bankbetétek, nyugdíjak, befektetések értékét, és ezzel párhuzamosan egyszerűsítsék az adórendszert.

Kóka János és Herényi Károly a levélben kiáll a stabilizációs és adóreformalap létrehozása, az állami kiadásokat szabályozó költségvetési plafontörvény megalkotása, valamint az adóreform menetrendjének rögzítése mellett.

Javasolják, hogy a pártok a plafontörvény alapján alakítsák ki az elérhető legnagyobb költségvetési biztonságot nyújtó stabilizációs törvényjavaslatot, a kormány pedig nyújtson be a parlamentnek egy új adócsomagot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását