2024. március 29. - Auguszta

Kína hasít

A Föld mélyének olajmezőitől a világűrig nem volt olyan terület 2007-ben, amelyen ne mutatkozott volna meg az elképesztő ütemű kínai modernizálódás.Kína hamarosan átveszi Németországtól a világ harmadik legnagyobb gazdaságának címét, miután ötödik éve fol
2007. december 20. csütörtök 19:16 - Hírextra
Sanghajban, Kína legnagyobb városában az egekbe szöktek a tőzsdeindexek, közben az országban gombamód szaporodnak a felhőkarcolók és az új gyárak.

A világ örül a Kínából vég nélkül áradó olcsó áruknak, no meg a korlátlan beruházási lehetőségeknek, amelyeket a rettenetes tempóban fejlődő ország kínál. De az már sokszor gondot okoz, hogy az óriási ázsiai ország egyre nagyobb hatást gyakorol a világgazdaságra.

Az Egyesült Államok a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elé citálta Kínát azzal a váddal, hogy megsérti a nemzetközi szerzői jogokat. A legnagyobb feszültséget az okozza, hogy a nagy külkereskedők szerint Peking mesterségesen alacsonyan tartja a jüan árfolyamát, amivel állítólag sportszerűtlen előnyt ad a kínai exportőröknek.

Sokat vesztett idén vonzerejéből a "Made in China" felirat, mert egymást érték a kínai termékekkel szembeni minőségi kifogások Európában és az Egyesült Államokban, de a kínai exportot ez sem tudta feltartóztatni, és az ország 200 milliárd dolláros kereskedelmi többlettel zárja az évet.

A magabiztos ázsiai óriás feltartóztathatatlanul ment a maga útján Hu Csin-tao elnök vezetésével, akit októberben újabb öt évre az országot irányító kommunista párt főtitkárának választották, ami után tavasszal már csak formalitás lesz, hogy a parlament következő 5 évre államfőnek is újjáválassza.

A nemzetközi kapcsolatokban Kína azzal okozott feszültséget, hogy a nemzetközi közösség által kiközösített országokkal tart szoros kapcsolatokat, hogy nyersanyagot biztosíthasson száguldó gazdasága számára. A Nyugat hiába bírálja Pekinget, hogy az emberi jogokat és a geopolitikát figyelmen kívül hagyva olyan országokkal írt alá olajvásárlási szerződést, mint Szudán, amelynek kormánya népirtást követett el, vagy Irán, amely az Egyesült Államok szerint atombomba gyártására készül és a terrorizmus egyik nagy szponzora.

Kína az idén sikerrel lőtte le egy mesterséges holdját, amire eddig csak az Egyesült Államok és Oroszország volt képes. A kínai technikai siker láttán sokan azon aggódnak, hogy kiújulhat a kozmikus fegyverkezési hajsza.

A hihetetlen ütemű gazdasági fejlődésnek megvan az ára: Kína idén év végére elhódította az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb környezetszennyezőjének (üvegházgáz-kibocsátójának) kétes dicsőségét.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását