Hogyan vált veszélyesen függővé India a kínai importtól?

Hat évvel ezelőtt India még abban bízott, hogy a hazai gyártás felpörgetésével és a gyenge minőségű import visszaszorításával csökkentheti függőségét. Az importált játékok vámját előbb 20-ról 60 százalékra, majd 70 százalékra emelte. A kereskedők tiltakoztak, mondván, az indiai gyártók képtelenek lesznek felvenni a versenyt a külföldi termékekkel. A magasabb vámok és a szigorúbb minőség-ellenőrzés kombinációja azonban működött.

Az indiai játékimport értéke a 2020-as, csaknem 300 millió dollárról idén mintegy 100 millió dollárra, vagyis harmadára esett. Eközben az export körülbelül 129 millió dollárról 200 millió dollárra nőtt. Ennél is fontosabb, hogy India jelentősen csökkentette Kínától való függőségét: Peking korábban a helyi játékpiac mintegy 70 százalékát uralta.

A játékgyártás ritka kivételnek számít Indiában. Az ország ugyanis az esetek többségében nem tudta érdemben kiegyensúlyozni egyre egyoldalúbb kereskedelmi kapcsolatát nagyobbik ázsiai szomszédjával. Egyes szakértők szerint ez mára a világ egyik legaszimmetrikusabb kereskedelmi kapcsolatává vált.

Politikai mélypont, gazdasági függés

Különösen figyelemre méltó, hogy miközben a két ország politikai kapcsolatai a 2020-as galwani-völgyi összecsapások után gyakorlatilag mélypontra kerültek, India és Kína kereskedelmi mérlegének egyenlőtlensége tovább nőtt.

Delhi számos dömpingellenes vámot vezetett be, és betiltott több kínai alkalmazást, köztük a TikTokot is. Ennek ellenére India Kínával szembeni kereskedelmi hiánya a 2020-as 44 milliárd dollárról idén már 112 milliárd dollárra ugrott. „India gazdasági függősége Kínától tovább mélyült, miközben a politikai, biztonsági és beruházási kapcsolatok a legalacsonyabb szintre kerültek” – mondta a BBC-nek Kevin Zongzhe Li, a washingtoni Asia Society Policy Institute Centre for China Analysis munkatársa.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az Indiából Kínába irányuló export továbbra sem érte el a világjárvány előtti szintet, miközben az import megduplázódott. „Kína most India ipari importjának több mint 30 százalékát biztosítja, India pedig több mint száz kritikus termék esetében függ tőle. Az egyensúlytalanság pedig tovább romlik” – mondta Ajay Srivastava, a delhi székhelyű Global Trade and Research Initiative (GTRI) munkatársa.

Srivastava szerint, ha az import jelenlegi ütemben bővül tovább, a két ország közötti kereskedelmi deficit akár 134 milliárd dollárra is nőhet. Ez pedig még nagyobb befolyást adna Pekingnek az indiai ipar felett.

Nemcsak a kínai termék kell – a kínai alkatrész is

A két ország közötti kapcsolatok az utóbbi időben valamelyest javulni kezdtek. A szeptemberi, delhi BRICS-csúcstalálkozó margóján Narendra Modi indiai miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök egyaránt ígéretet tett a „strukturális kereskedelmi egyensúlytalanságok és ellátásilánc-problémák” kezelésére.

A feladat azonban korántsem egyszerű. A kínai import ugyanis már nem pusztán azért fontos Indiának, mert az ország kínai késztermékeket vásárol. India egyre inkább a kínai ipari inputokra is rá van utalva. India kétségtelenül csökkentette a késztermékek – például az okostelefonok és a napelemek – importját. Ma már a világ iPhone-jainak több mint egynegyedét Indiában gyártják.

Csakhogy ez a termelés nagyrészt összeszerelésre épül, és jelentős mértékben függ a külföldről, különösen Kínából érkező alkatrészektől – mutat rá Srivastava. Ugyanez a helyzet az ipari gépekkel, az akkumulátorgyártáshoz szükséges alapanyagokkal, a vegyipari termékekkel, a napelemekkel és a gyártóberendezésekkel.

Az Observer Research Foundation (ORF) elemzőintézet adatai szerint önmagában az elektromos gépek és elektronikai termékek az indiai import 36 százalékát adják, a gépek és mechanikus berendezések pedig további 21,7 százalékot. Az organikus vegyi anyagok és a műanyagok szintén jelentős részt képviselnek.

„Ezeknek a beszállításoknak a megszakadása nem egyszerűen a fogyasztást érintené, hanem magát a termelést is megzavarná” – mondta Soumya Bhowmik, az ORF Centre for New Economic Diplomacy munkatársa. Szerinte mindez jól mutatja, milyen nehéz India számára a kínai importált inputokat hazai termeléssel kiváltani.

Pekingnek túl sok terméke van

A kínai függőség növekedését ráadásul nem kizárólag az indiai kereslet hajtja. Kína ugyanis hatalmas túlkapacitásokkal küzd az acélipartól a napelemeken át az elektromos járművekig, miközben lassuló gazdasága egyre kevésbé képes felszívni ezt a termelést. A gyártók ezért egyre nagyobb arányban fordulnak a külföldi piacok felé, sokszor igen alacsony áron értékesítve termékeiket. Kína kereskedelmi többlete várhatóan második egymást követő évben is meghaladja az ezermilliárd dollárt.

Az indiai piac különösen vonzó célpont. India ugyanis gyors ütemben bővíti gyártókapacitásait a gazdaság számos ágazatában, miközben a nyugati piacokon egyre több vám és egyéb kereskedelmi korlátozás nehezíti a kínai termékek értékesítését – mondta Srivastava.

A helyzet másik oldala viszont az, hogy az indiai vállalatok továbbra is nehezen jutnak be a kínai piacra. „Az indiai termékek számos vámjellegű és nem vámjellegű akadállyal szembesülnek Kínában, ami megnehezíti az export felfuttatását” – mondta Li. Ha a kétoldalú kapcsolatok normalizálása úgy folytatódik, hogy közben nincs komoly előrelépés a kölcsönös piacra jutásban, India könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy a politikai kapcsolat javul, miközben a gazdasági függőség változatlan marad.

A gyártás megerősítése lehet a kiút

Hosszú távon az elkerülhető import csökkentésének és az export teljesítményének javításának egyetlen valódi megoldása az indiai feldolgozóipar megerősítése lehet – véli Srivastava. Ehhez azonban ágazatonként célzott iparpolitikára és stabilabb gazdasági alapokra lenne szükség. Olcsóbb energiára, könnyebben hozzáférhető hitelekre, hatékonyabb logisztikára és kiszámíthatóbb szabályozásra. India ezeken a területeken továbbra sem teljesít elég jól.

Az ország a közelmúltban a külföldi közvetlen beruházásokra vonatkozó szabályokat is enyhítette, ami megnyithatja az utat a kínai vállalatok indiai terjeszkedése előtt. Srivastava szerint azonban ezeket a beruházásokat alaposan meg kell szűrni.

Egy olyan kínai beruházás ugyanis, amely csupán az értékesítési hálózatot bővíti, vagy kínai alkatrészekből szerel össze termékeket, végső soron még tovább növelheti az importot és mélyítheti India függőségét. Ezért azoknak a beruházásoknak kellene elsőbbséget adni, amelyek technológiatranszfert, magasabb helyi hozzáadott értéket, hazai alkatrészgyártást és indiai exportot eredményeznek.

India Kínába is többet adhatna el

Rövid távon India célzott exportbővítéssel is próbálhatná csökkenteni a kereskedelmi egyenlőtlenséget – véli Li. Erre bizonyos ágazatok, például a gyógyszeripar különösen alkalmasak lehetnek. Kína népessége öregszik, miközben az egészségügyi kiadások emelkednek, így az indiai gyógyszeripar számára természetes exportlehetőség kínálkozhat.

Csakhogy egy 112 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt önmagában néhány jól kiválasztott exportágazattal nem lehet eltüntetni – figyelmeztet Li. A valódi kérdés az, hogy Peking hajlandó-e érdemi engedményeket tenni a piacra jutás terén a kétoldalú kapcsolatok szélesebb körű normalizálásának részeként. Ha nem, Indiának magának kell megtalálnia azt a gazdasági alkupozíciót, amellyel rá tudja kényszeríteni Kínát erre a párbeszédre.

A játékpiac példája azt mutatja, hogy India képes csökkenteni kínai függőségét, ha megfelelő vámokkal, minőségi előírásokkal és hazai iparpolitikával teremti meg ennek feltételeit. A játékok azonban viszonylag egyszerű termékek. Az ipari gépek, akkumulátorok, vegyi anyagok és elektronikai alkatrészek világában már sokkal nehezebb lesz ugyanezt megismételni.

India számára ezért nem pusztán az a kérdés, hogyan vásároljon kevesebbet Kínától. Az igazi kihívás az, hogyan váljon képessé arra, hogy azt, amit ma Kínából vesz, egyre nagyobb arányban maga állítsa elő – miközben végre a kínai piacra is többet tud eladni.