2021. május 18. - Erik, Alexandra

Adózva szép az élet

Adózni manapság szinte olyan, mint enni vagy aludni. Megszokott, kell a létfenntartáshoz, és egész életünkön át elkísér. Lassan már adófajtákból is annyi van, mint ételekből vagy álmokból. Egyetlen különbség talán, hogy a nem adózásba nem lehet belehalni.
2007. december 20. csütörtök 07:27 - Mohai Szilvia
Kezdetben vala a jövedelem-, termék- és örökösödési adó. Aztán a kormány megteremté az ajándék-, kamat-, a borravaló- és a hálapénzadót. S 2008-2009-re várható még az ingatlanadó, üdülési csekk, az étkezési hozzájárulás és az iskolakezdési támogatás adója. Lassan kvízjátékok kérdésévé válhatna, hogy „Mi az, ami után nem kell adózni?” A három válaszlehetőség pedig: semmi, semmi, illetve semmi. Egy évtized múlva pedig bevezethetnék további, nem pénzbeli juttatások adóját is, így például fizetni kéne a kapott dicséretért, csókért, jó tanácsért. Hiszen ezek is értékesek, bár igaz, hogy nem mérik őket forintban. Talán majd fogják, ha ráeszmélnek, hogy ebből is jelentős összegeket lehetne behajtani.

Adózni mindenhol kell, így nincs is okunk a panaszra. Igaz, hogy máshol nem ennyi mindenért és nem ennyit, de ezt is meg lehet szokni. Ha valami ennyire behálózza az ember életét, lassan természetessé válik. Gondoljuk végig, hogy sző körénk egyre nagyobb hálót az adó-pók, ahogy felcseperedünk. Az oviban még nincs gond, hiszen jövedelmünk nincs. A szülők meg csak oda tudnak figyelni arra, hogy ne vegyenek nekünk százötvenezer forintnál drágább ajándékot. Az általános- és középiskolát is kihúzzuk valahogy, csak nehogy dolgozzunk mellette. Egyetemistaként már neccesebb a helyzet, hiszen ott az ösztöndíj - de fellélegezhetünk: az nem adóköteles. Megszerezzük a diplomát, kezdődhet a munka. Dolgozunk lelkesen, míg végre megkapjuk az első fizut - azaz, csak egy részét, hiszen a többit elvitte az adó. Bemegyünk egy sörözőbe inni egyet, megünnepelendő e nagyszerű eseményt - mármint a fizetést, nem az adóval való első randinkat - természetesen a sör árából is kikukucskál az ÁFA, hogy egy jót nevethessen rajtunk. Ha világ életünkben pincérek szerettünk volna lenni, inkább felejtsük el: a borravalónkra is adólevonás vár.

A munkahelyünkön szintén nehéz idők jönnek: az eddigi adómentes juttatásként adható étkezési hozzájárulás, iskolakezdési támogatás és üdülési csekk is adóköteles lehet. Hogy ezt hogy fogják lereagálni a cégek; többet adóznak utánunk, illetve kevesebb juttatást adnak, majd kiderül. Én az utóbbira tippelek. Összekuporgatott pénzünket betehetjük a bankba, hátha a kamat visszahozza, amit az adó elvitt. Azonban, sajnos a kamat és az adó jóbarátok; egyesültek is, így született a kamatadó. Takarékoskodásunk eredményeképp tehát adózhatunk újra. Ha már elég pénzt gyűjtöttünk össze - tehát, úgy tíz-húsz év múlva -, belekezdhetünk a lakáskeresésbe; és miután kinéztünk egy minden szempontból megfelelőt: „Felejtsd el, úgysem engedheted meg magadnak” - mosolyog kárörvendően az ingatlanadó.

Ha vártunk még tíz évet, és végre beköltöztünk valahova - remélhetőleg nem a híd alá -, azon kapjuk magunkat, hogy szép lassan megöregedtünk. Egyre többet betegeskedünk, orvoshoz járunk. Sikeres gyógyulás esetén elégedetten nyújthatjuk át dokinknak a hálapénzt - elégedetten, hiszen már jól vagyunk, és a hálapénzből nem nekünk, hanem végre másnak kell adóznia. El is értük a nyugdíjkorhatárt, és türelmetlenül várhatjuk a postást hó végén, hogy hozza megadóztatott nyugdíjunkat, amiből akkor sem jönnénk ki, ha nem vonnának le belőle.

Végül elérkeztünk a mese - és az élet - végéhez. Hiába próbáltunk összegyűjteni némi pénzt, amit szeretteinkre hagyhatunk - az örökösödési adó ennek egy részét is lenyeli. Ha pedig a fentiekben sorra vett számtalan adó levonása után is képesek voltunk nem bankrablás útján meggazdagodni, ne örüljünk nagyon, hiszen máris itt a luxusadó, így megnyugodhatunk: gazdagon itt senki sem fog meghalni.

Láthatjuk, hogy életünk minden szakaszában egy-egy adófajta társul hozzánk, hogy osztozzon mindennapjainkban. Hű barátként követi lépéseinket, és figyelmeztet, ha esetleg túl jól éreznénk magunkat: „Gyanúsan sokat nevetsz mostanában; befizetted már az adót?!”

A politikusok ötletein felbuzdulva végiggondoltam, mit lehetne még megadóztatni. A lehetőségek tárháza végtelen: a kisgyerekek adózhatnának a zsebpénzükből, a hajléktalanok az összekoldult vagyonukból, a szegény családok a Vöröskereszt adományaiból, a diákok az ösztöndíjból, barátok a kölcsön- vagy visszakapott pénzből. Eszmei értékük megállapítását követően lehetne fizetni a kapott születésnapi, névnapi, karácsonyi, újévi jókívánságok, hátbaveregetések, elismerések, kedves szavak, simogatás, ölelés után. Egy szolgáltatóegységbe belépvén felszámolhatnának takarítási, rezsi-, levegőhasználati és székkoptatási adót - legyünk előrelátók tehát; lehetőleg ne koszoljunk, ne vegyünk levegőt, és ne üljünk le. S ha kellőképpen teleaggattuk életünk minden egyes szegletét adókkal, bátran válasszunk magunknak „adózók dalát”: a pozíció betöltésére szerintem a Kőmíves Kelemenné című ballada a legalkalmasabb, persze, némi változtatással: „Amit dolgoztunk délig, eladóztuk estére.” Be is fejezem, mielőtt bevezetik a hosszúcikk-adót.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását