2024. március 29. - Auguszta

Ficot bírálják a melegek

Bírálatot fogalmazott meg a Robert Fico vezette szlovák kormány ellen egy homoszexuálisok jogait védő szervezet szerdán. Az Inakost (Másság) vezetője azt kifogásolta egy nyílt levélben, hogy a kabinet nem hajlandó foglalkozni az azonos neműek regisztrált
2007. december 19. szerda 21:55 - Hírextra
Julius Kolenic szerint Fico álláspontja "ellentmond saját érdekének, hogy az Európai Szocialista Párt (PES) teljes jogú tagja legyen", hiszen a PES harcol a melegek és leszbikusok jogainak elismeréséért.A szlovák miniszterelnök egy múltheti interjújában azt mondta: az azonos nemű párok élettársi viszonya sosem kerül kormánya programja közé. Fico a nemzeti hírügynökségnek nyilatkozva kiemelte: "Mindig vannak olyan témák, amelyeket ráerőltetnek a társadalomra, és amelyek alapján később viszályt szítanak".

Az Európai Szocialista Párt akkor függesztette föl a szociáldemokrata párt, a Smer tagjelöltségét, amikor Ficóék koalícióra léptek a Szlovák Nemzeti Párttal, amely nyíltan homofób nézeteket hangoztat. A fölmérések szerint egyébként a szlovákok 77 százaléka ellenzi az azonos neműek regisztrált élettársi viszonyát. Kolenic szerint ugyanakkor "változik az emberek véleménye, és a szlovákok zöme nem ítéli meg negatívan a melegeket".

Az Inakost még októberben kérte arra a pozsonyi kormányt, hogy tegye lehetővé az azonos neműek regisztrált élettársi viszonyát, mint ahogy azt Csehországban, vagy Magyarországon már megtették.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását