2024. május 8. - Mihály

Magyar csapat alakult

Team Hungary néven neves vitorlázókból álló csapat alakult Magyarországon azért, hogy belátható időn belül részt vehessen a világ legrangosabb versenyén, az Amerika Kupán. A csapat mind a nyolc jelenlegi tagja többszörös országos bajnok, ráadásul közülük
2007. december 18. kedd 07:13 - Hírextra

A Team Hungary hosszú távon gondolkodik, s a végső cél az 1851-ben indult versengésen való szereplés. Ehhez először persze nemzetközi viadalokon kell szerepelni, ennek megfelelően jövő évben a Match-Race sorozatban áll rajthoz az egység.

A nehéz versenyekhez kiváló hajóra van szükség. A csapatnak ezzel sem lesz gondja, ugyanis a tervek szerint januárban megvásárolnak egy RC44 típusú, 44 láb hosszú, karbon testű, nagy teljesítményű versenyvitorlást, ami tulajdonképpen az Amerika Kupán induló hajók kicsinyített mása.
Ezt a modellt a háromszoros Amerika Kupa-győztes, olimpiai bajnok Russel Couts tervezte és 2005 óta Magyarországon, Paulovits Dénes műhelyében gyártják.

A Match-Race viadalai az Amerika Kupához hasonlóan párosverseny-rendszerűek, azaz minden futamban két-két hajó küzd meg egymással. A sorozat nyolc állomásból áll majd.

A Team Hungary tagjai:

Eszes Tamás, Czégai Péter, Goszleth Marcell, Hoffmann Henrik, Kelemen Tamás, Kutics Krisztián, Scholtz Imre, Szörényi Ádám

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását