Csak nálunk: Exkluzív interjú Szabadi Bélával mindenről! I.

Az ön neve kapcsán a kisgazda vezetésű FVM korrupciógyanús ügyei jutnak az emberek eszébe. Ön ez ellen tiltakozni szokott.

Álljunk meg egy pillanatra! Nem az embereknek, hanem néhány embernek, így példáu önnek. Hogy a tájékozatlanság vagy a tendenciózusság az oka, ne firtassuk. Az ugyanis, amit velem igyekeztek a hatóságok kapcsolatba hozni, az nem korrupció. Az ügyészség ugyan sok mindent állított, de olyat nem, hogy bármiféle korrupciós cselekménnyel engem összefüggésbe lehetne hozni.

Ez attól is függ, mit tartunk korrupciónak.

Ebben nincsen választási lehetőség. A korrupciót csak úgy lehet értelmezni, ahogy ezt a jog teszi. A korrupció vesztegetés és befolyással való üzérkedés.

Hivatali visszaélésért ítélték el.

Csúsztatni akar, ami nem helyes. A hivatali visszaélés – ez volt ugyanazon cselekményekre már a harmadik féle minősítés, a változtatást az ítélethirdetés napján hajtották végre – nem korrupció. Első fokon valóban elítéltek, bár felmentésemet akkori védőm biztosra vette. Az elmúlt hét év egy rémregény, olyanokat kellett megtapasztalnom a XXI. század Magyarországán, amiről évtizedek óta azt hittük, már nem fordulhat elő. Aki valamennyire tájékozódott az ügyemről interjúimból, honlapomról, könyveimből, az tudja, hogy az egyébként szüntelenül változó vádak hat-hét évvel ezelőtti és azóta is „formálódó” feltételezésekre és rágalmakra épülnek. A Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca című könyvem egyik kritikusa találóan fogalmazott: soha senki nem tagadta, hogy a Ferencvárosi Torna Club élén Torgyán József és Szabadi Béla áll. Ahogy azt sem tagadta soha, senki, hogy a Fradi költségvetését reklámszerződésekkel lehetett rendbe hozni. De ez nem lenne hír, ezért találgattak. Hadd tegyem hozzá, azért is, amit Mátyás Győző publicista fogalmazott meg. Nem hagyhatjuk – írta –, hogy ez a pojáca (itt Torgyánra gondolt) azzal dicsekedhessen: ő mentette meg a Ferencvárost. És eközben tönkretették egy csomó ember életét. A sajtó felelősségéről beszélek. A köz érdekében dolgoztam és jelentős eredményeket értem el. Nem helyes párhuzamba állítani a Ferencváros és az FVM-es cégek szerződéseit mondjuk Zuschlag János feltételezetten fiktív szerződéseivel, mert a mieink kétségkívül teljesültek. 2001 márciusában, három héttel távozásunk után Orbán Viktorék kirendelték az Üllői útra az APEH-et, a munkatársak komoly ellenőrzést hajtottak végre. Megállapították, hogy rendben mentek a dolgok, a szerződések árarányosak és teljesültek, az egyesület és a labdarúgó kft. nyereséges, amire azóta sem volt példa. Ennek ellenére boszorkányüldözésbe kezdtek, mert ez az volt. Boros Imre névtelen feljelentésekre buzdította a minisztérium vezetését, behívta magához a számomra ismeretlen Deésy Gézát és volt gépkocsivezetőmet, aki tréningruhában, Deésy Mercedesében érkezett meg, hogy segítsenek valamit kideríteni rólam. A volt alkalmazott beköltözött a minisztériumba és onnan fenyegette a munkatársakat: ha nem beszélnek a benti vizsgálatnak, majd elmondják az ügyészségen. Mocskolódó feljegyzést írt arról, ami szerinte történt.
Ennek – életszerűtlensége és stílusa ellenére – hitelt adtak, mondván: ő nyilván tudja, hiszen a közelemben dolgozott. Végzettsége, nyolc elemi és szakmunkásképző, hol elégséges volt, hol elégtelen. Ha bonyolult kérdéseket kellett megítélni, például reklámszakmai kérdéseket, felkészültségét nem tartották hiányosnak sem. Ha viszont alacsony képzettségét kellett ellenem fordítani, hogyan lehetett a közelemben, akkor persze hitetlenkedtek a képzettségén. A mocskolódó feljegyzést, ami eljutott a politikai hatalomhoz, publikálni kellett. Deésy Géza bevitte a kazettaügyben őt időnként kihallgató tisztjének, B. őrnagynak az ORFK-ra. Ez még Boros Imre feljelentése előtt volt. A rágalmazó anyag a rendőrségen kézről kézre járt és gyorsan kikerült a sajtóhoz is. Ha hetekkel később bárkit behívtak tanúskodni, a rendőrök olyan vigyorral ültek ott, mint akik mindent tudnak, és a rágalmakat akarták visszahallani (igazolni) a tanúvallomásokban. Az ügyészség tudatában volt annak, hogy azokban a cselekményekben a gyanúk – szándékosan nem beszélek bűncselekményekről –, amiben kikérték a mentelmi jogomat, nem állnak meg. Döbbenten észleltem 2006-ban, még az első fokú ítélet kihirdetése előtt a bíróság irattárában, hogy akár a Ferencvárosnak átutalt 169 millió forintra, akár egy 200 milliós tőkeleszállításra vonatkozólag, de a reklámszerződésekre és a repülőjegyekre vonatkozólag is pontosan tudták, hogy semmiféle büntetőjogi felelősség nem terhel, mert nem történt bűncselekmény. Ennek ellenére előzetes letartóztatásba vettek. Azon a napon, mikor kikérték a mentelmi jogomat, készítettek egy feljegyzést. Ebben önmaguknak rögzítették, hogy a rendőrség telefonos közlése alapján – országgyűlési képviselőként velem nem a rendőrség, hanem az ügyészség foglalkozott – van még néhány ügy, amiben szerintük az én büntetőjogi felelősségem felmerülhet. A parlament kiadta a mentelmi jogomat, az ezt követő második napon behívtak az ügyvédemen keresztül. Tizenkilenc oldalas vallomás után őrizetbe vettek, másnap előzetes letartóztatásba helyeztek. Annak ellenére, hogy úgy tűnt, meggyőztem a bírót, hogy szembe akarok nézni az eljárással, mert azt a mocskot, amit rám szórtak, azoknak kell lemosni, akik azt elkövették. Két útlevelem volt, egy diplomata és egy normál, de nem hagytam el az országot. Budapestet is csak egyszer, az elmúlt hónapokban. A minisztériumba nem jártam be, nem jutottam hozzá semmilyen dokumentumhoz. Az ügyészség nem adta fel: kérte a bíróságot, ne helyezzenek szabadlábra. Olyan ügyekre hivatkozott, amelyeket meg sem neveztek, azokban értelemszerűen nem is kérték ki a mentelmi jogomat. Megtaláltam a bírósági irattárban a Legfőbb Ügyészség és a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetőjének a leveleit, amiben kérik: ne engedjenek ki, mert veszélyeztetném az ismeretlen ügyekben az eljárás sikerét. A mentelmi jogomat nem is tudom, hányszor sértették meg. Annak ellenére, hogy az APEH mindent rendben talált, a bíróság hosszas bizonyításba kezdett: kitették-e a reklámokat, árarányosan voltak-e a szerződések. Hiába döntötték meg a gyanúkat a bőségesen rendelkezésre álló elsődleges bizonyítékok, iratok, nem autentikus és elfogult tanúkra igyekeztek építeni. Őket kérdezgettek arról is, hogy kikerültek-e ezek a reklámok. Évek teltek el ezzel. Végül egy olyan tanút kérdeztek meg véletlenül a Ferencvárostól, aki egy érintőleges kérdésre elmondhatta, hogy évekre visszamenőleg, dátumjelzős fényképekkel dokumentálva vannak a kikerült reklámok.
@@
Helyes lépésnek tartja egy veszteséges futballcsapat közpénzből történő támogatását?

Ezt a kérdést sokaknak feltehetné, de nekem a legkevésbé. Az állam dönthet erről, és ennek lehet létjogosultsága. Több állami és politikai vezető ezt ettől függetlenül is megteszi, de én soha nem tettem. Ami a sportfinanszírozást illeti, biztos voltam és ma is lehetek abban, hogy ez törvényes és ésszerű volt, ráadásul közgazdasági tartalommal bírt. És teljesen harmonizált a fejlett világ gyakorlatával. A Ferencváros különben nem azonos a futballal. Az FTC egyesület – számtalan szakosztállyal; az akkor már létezett általános elv szerint a „profi futballt” társaságokba szervezték. A labdarúgó kft. az FTC tulajdonában volt. A támogatás és a reklámszerződés sem azonos fogalmak. Közpénz csak a költségvetési támogatásoknál kerülhetett szóba, és soha nem jutott a labdarúgó társasághoz, csak az egyesülethez. Ami a reklámszerződéseket illeti, a cél éppen az volt, hogy a sportot és ezen belül a futballt integráljuk a gazdálkodásba. Ne egyoldalú juttatásokat kapjanak, hanem ők is teljesítsenek viszontszolgáltatásokat. Ez a finanszírozási gyakorlat az EU azóta életbe lépett direktívájának is megfelel. A társadalmi szerepvállalás programja ösztönzi a cégek részvételét a társadalmi feladatok megoldásában, úgy hogy egyúttal saját tevékenységüket és profiljukat népszerűsítik, elfogadottá teszik. A kedvezményezetti körbe magától értetődően a sport is beletartozik, sőt, még a profi futball is. A vállalatok között ugyanúgy részt vesznek az állami és önkormányzati cégek, mint a magáncégek. Magyarországon a legnagyobb szponzorok sorában ott vannak az állami vállalatok, ahogy ez más országokban is tapasztalható. Ne feledje, hogy bonyolult szakmáról van szó, az ismereteket közhelyekkel és frázisokkal nem lehet helyettesíteni. És ahol nincs probléma, oda nem kellene képzelni. Gondoljon arra is, hogy Magyarországon a 100 százalékban állami tulajdonú Szerencsejáték Rt., az MVM Rt., a Paksi Atomerőmű, a Magyar Posta, az MFB stb. reklámjai, jótékonykodásai szüntelenül dicséretet kapnak. Pedig e cégek tulajdonképpen hirdethetetlenek. Az MVM – Az áram forrása megmosolyogtató és értelmetlen. Senki nem kifogásolja, hogy állami cégeknek/önkormányzatoknak sportegyesületeik vannak. Azt sem, ha futballklubjaik, sőt azt sem, ha azóta hozták létre ezeket, hogy Szabadi ellen leszámolás indult. A Paksi Atomerőműnek és az MVM Rt.-nek első osztályú csapata van. Pedig e klubok reklámértéke közel van a nullához. A Ferencváros esetében viszont ez előre mutató kezdeményezés volt, hiszen ha valahol lehetett, itt lehetett üzleti alapokra helyezni az egyesület és a labdarúgó kft. működését. És senki nem akarta kisajátítani az FTC-t, ami már évtizedek óta az FVM-hez és a jogelődjeihez tartozott. A reklám kölcsönösen előnyös, mert visszterhes ügylet. Ez nem olyan, mint a sportállás, ami volt régen. Furulyás János Zöld Mezőgazdasági Termelőszövetkezetében ötvenen „dolgoztak” a Fraditól. Ami a közpénzeket illeti, ahogy már említettem, az költségvetési átutalás volt. A bíróság évek alatt kiderítette, amit mindig is tudtam, hogy nem volt bűncselekmény és a költségvetési támogatás nem is volt előzmény nélküli. Sőt, 2003-ig zavartalanul tovább folytatták is. Mondhatnánk: a büntetőeljárás alatt az átutalás zavartalanul működött. Egyesületet, ha nem politikai vagy egyházi egyesület, törvényesen lehet költségvetési megtakarításból támogatni.
De nem emiatt mentettek fel, hanem azért, mert Benedek Fülöp volt elnök és közigazgatási államtitkár kötötte az átutalás alapjául szolgáló négyéves megállapodást. Benedek Fülöp Benedek Fülöppel erről állapodott meg. A vád esetemben 169 millió forint átutalása volt, amit előbb hűtlen kezelésnek neveztek, majd sikkasztásnak. Az utóbbi a jogászok nyelvén azt jelenti, hogy idegen pénzt vesz igénybe, eltulajdonít. Ebből lett az a sajtóhír, hogy én ezt a pénzt a magam javára eltulajdonítottam volna. Pedig senki nem állíthatta, hogy az én számlámra került volna, de azt sem, hogy én írtam az átutalást, ami különben több olyan tételből állt, ami nélkül nem lehetett volna olimpiai felkészülés. Az összegeket átutalták a Ferencvároshoz, ahol ezt arra fordították, amire kellett. Az Állami Számvevőszék is ellenőrizte a felhasználását, de a minisztérium költségvetési, valamint ellenőrzési főosztálya is. Nem is tudom, hogy egyáltalán miről beszélünk? A 800 milliós adósságot ledolgozta a klub az alatt az idő alatt, amíg én elnökhelyettes voltam. Igaz, nagyon utálták, hogy szigorú rendet vezettem be a gazdálkodásban. A gazdálkodás belső ügyeiért egy újonnan felállított poszton levő vezető, a gazdasági igazgató felelt. A szerződéseket az FTC jogásza készítette elő. Ehhez képest azt állították, hogy én fogalmazgattam a szerződéseket. Ha mindent én csináltam volna a minisztériumban, akkor sem tettem volna ilyet, mert nem vagyok jogász, és napi 16 órát dolgoztam érdemi kérdésekben. Az, hogy a szerződések egy része hasonlított a többihez, az érthető, mert azonos tevékenység lefedéséről szólt. Ezzel együtt, ha valamelyik cég úgy gondolta, hogy neki testre szabott szerződés kell, ilyet kötött. Hozzá kell tennem, soha, senkit nem utasítottam arra, hogy a Ferencvárossal szerződést kössön. Az elv az volt, hogy a cégeket nyereségessé kell tenni, és ez csak akkor lehetséges, ha önállóak és egyben felelősek a tetteikért. A tárgyaláson is sokan elmondták, hogy a cégek önállóságát mindenféle beavatkozási kísérlettől megvédtem. Ebből következik az is, hogy a saját beavatkozási kísérleteim sem merültek fel semmilyen tekintetben. Ha egyetlen esetben is felmerült volna, akkor a prémiumosztásnál a cég vezetője azt mondja, hogy azért nem lettek nyereségesek, mert ezt vagy azt kellett csinálni. A vallomásokat bizonyos irányba terelték. Emiatt ma már kideríthetetlen a vallomások alapján az igazság, mert a tanúkat befolyásolták, sőt, egzisztenciálisan érdekeltté tették abban, hogy az elvártaknak megfelelő tanúvallomásokat tegyenek. Ilyen volt például Boros Imre ellenem tett névre szóló feljelentése, amiben az FTC-vel kötött szerződéseket bűncselekménynek minősíti. A cégvezetőknek, ha nem akartak bajba kerülni, el kellett ezektől utólag határolódniuk. Boros Imre levélben utasította a cégvezetőket, hogy azonnal függesszék, majd bontsák fel a szerződéseket. A megtett lépéseikről küldjenek a miniszternek igazoló jelentést. A nyomás ellenére a tárgyaláson többen elmondták, mennyire hasznos volt az Üllői úton kihelyezett reklám. De volt olyan jó üzleti érzékű cégvezető, aki rájött, hogy négyzetméterei továbbadásával is kereshet, de ezt a szerződést neki is fel kellett mondania. Negyvenből tizenhat cégnek volt reklámszerződése, tehát a reklámozás nem volt kötelező. Boros távozása után a közigazgatási államtitkár felhívta a cégvezetők figyelmét, hogy a szerződéseiket kölcsönös megegyezéssel bontsák fel, mert sem a jogellenes kényszer, sem a nem teljesítés nem áll meg. Egy stréber cégvezető mégis közölte, hogy ő a kényszerre hivatkozva mondja fel a szerződést. A Bács-Kiskun megyei bíróságon jogerősen vesztett, és kénytelen volt az egész évre szóló reklámdíjat kifizetni. Az elsőfokú bíróság mégis azt állította, hogy a reklámszerződésekkel olyan kár érte – no nem az államot, hanem – az állam tekintélyét, amit meg kell torolni. Az ítélet szóbeli indoklásban az hangzott el, hogy két szempontot kell mérlegelnie a bíróságnak. Az egyik a jog, a másik az állam érdeke. Elismerték, hogy a hűtlen kezelés nem áll meg. A bíró – mint közölte – megtalálta a megoldást, hogy mégis elítéljen. Az ítélethirdetés napján átminősítette a szerződéseket hivatali visszaéléssé. Ez ellen már nem volt lehetőségem előadni a védekezésemet. Azt mondta, hogy bár jogilag ez sem áll meg hibátlanul, de olyan fontos az állam tekintélyén esett sérelem megtorlása, hogy engedményt kell tenni a jog hátrányára. Az állt még az ítéletben, hogy saját érdekkörömnek jogtalan előnyt biztosítottam, a cégek rovására meg jogtalan hátrányokat. Pedig nem az én érdekköröm volt a Ferencváros, hanem a minisztériumé.
@@
Milyen tisztséget töltött be ekkor az FTC-nél?

Elnökhelyettes voltam. Az elnök pedig Torgyán József. Őt tanúként is csak egyszer hallgatták meg, már a bírósági szakban és a bizonyítási indítványunkra. Mások meghallgatását az akkori kormányból nem sikerült elérnünk, indítványainkra még választ sem kaptunk. Egyébként évtizedeken keresztül a minisztérium vezetése adta a klub vezetését. A sportlétesítmények a sportminiszterrel, Deutsch Tamással kötött megállapodás értelmében 2002. június 30-ig az FVM kezelésében maradtak (volna). Nem lehetett megtenni, hogy hagyjuk csődbe menni a Ferencvárost. A csődtömeget elődeink, Benedek Fülöp és társai hagyták ránk. Ha a Fradi csődbe megy, azzal az állam létesítményei is elértéktelenedtek volna. Torgyán József mindent megbeszélt Orbán Viktorral. A sportfinanszírozást is. Felvetette Orbánnak és az – miután megbeszélte szakértőivel – azt mondta, hogy rendben van Jóska bátyám, a reklámszerződések mehetnek.

A cégek profiljának megfelelt, hogy futballpályán hirdessenek? Fehérje feldolgozó és közraktározással foglalkozó cégekről beszélünk.

Az a baj, hogy az újságírók nem tartanak lépést a nagyon változó követelményekkel és felfogással. Ha lépést tartanának, tudnák, hogy különösen a társadalmi szerepvállalás direktívája jegyében minden hirdethető. Ezért nem kötök bele abba, hogy a hirdethetetlen Magyar Fejlesztési Bank sportpályákon is hirdeti magát. A Bayer Leverkusennél az RWE konszern a főszponzor. Az RWE energiával, vízzel és hulladékgazdálkodással foglalkozik, nagyrészt állami/önkormányzati tulajdonban van. Az ATEV-nél hasonló megfontolások merültek fel. Erre a nyilvánosságra, a környezetvédelem és a sport összekapcsolására nagy szüksége volt. Az ATEV-nek érdeke, hogy a társadalommal elfogadtassa magát, hogy az emberek a döghúsokat ne „ingyen”, a kukába, vagy a mellé dobják, hanem vállalják, hogy az elszállításért és ártalmatlanításért fizetnek. Ugyanez az érv vezeti a Paksi Atomerőművet, aminek most már futballcsapata is van. Ezt azonban már vadhajtásnak tartom. Pápán, a Fidesz fellegvárában, a fáradt éttermi sütőolajat feldolgozó cég hirdet, Pécsett a kommunális hulladékot eltakarító cég, Győrben a MÉH, Kispesten a Toi-Toi WC-ket reklámozzák. Nem lenne tehát szabad külön szabályokat felállítani Szabadi Bélának. Nem lenne szabad ilyen alapon bárkinek is tönkretenni az életét. És minden eszközt bevetni az ellenfél kiiktatására. Ahogy ezt akár az antiszemitizmus kártyájának előhúzásával tették.

Torgyán Józsefre gondol, nem?

Cikkük alapján őrá kellene gondolnom, de valójában velem kapcsolatban került elő, amikor Bauernek reagáltam a Parlamentben. Kérdezte, hogy miből tartjuk el a Ferencvárost. Azt mondtam, hogy fele akkora összegből, mint amiből az a csapat él, aminek feltehetőleg a képviselő úr drukkol.

Ez azért zsidózásnak hangzik.

Ha annak éreztem volna, biztosan nem mondom. Bauer képviselő úr apukájára gondoltam, aki a Bástya nevezetű csapatnál volt valamilyen tisztségben. Tehát, a tiltakozást esetleg a volt ÁVH-sok részéről várhattam volna, persze ha azokat ez a téma még érdekelné. Már neveltetésem miatt sem fordulhatott meg a fejemben Bauer úr értelmezése. Feltettem a honlapomra egy fontos anyagot, aminek az a címe: Az ügyészségnek mindent szabad? Zsidózni is? Javaslom, olvassák el. Amikor kihallgatták a korábban bemutatott gépkocsivezetőt/feljegyzésírót, kérdezték tőle, miért jártam az Egyesült Államokban? Azt válaszolta, hogy az amerikai izraeliták szövetségnél jártam, de nem ez került bele a meghívásomba. Ezután az ügyésszel elmeditálgatnak: ki a zsidó a kisgazdavezetők környékén? Megkérdezte az ügyész, hogy Pákh Imre zsidó? És Simon László zsidó? Ez ott van abban a jegyzőkönyvben, amit az ügyészség hivatalos helyiségében írnak le, és amit az ügyész aláírásával hitelesít. Azt hittem rosszul látok.