2024. március 29. - Auguszta

Stopposokat is felvesz a világjáró napelemes autó

Már 14 ezer 400 kilométert tett meg az a napelemes autó, amely ez év nyarán világkörüli útjának egyik állomásaként Magyarországon is járt. Annyiba kerül, mint két Ferrari, óránként kilencven kilométeres sebességgel halad, vezetője és ötletgazdája a budape
2007. december 6. csütörtök 09:54 - Hírextra

Az 1971-ben a pesti XX. kerületben született férfi ma is folyékonyan beszél magyarul. 16 hónapos korában szüleivel került Svájcba, és 14 éves kora óta álmodozott erről a vállalkozásról, amelyet most számos szponzor támogatásával megvalósít.

Ez az első napenergiával hajtott jármű, amely megkerüli a Földet.

Louis Palmer ez év júliusában indult a világkörüli útra Luzernből, és éppen időben érkezett az indonéziai Bali szigetére ahhoz, hogy járművét bemutassa az ENSZ nemzetközi klímakonferenciáján résztvevő környezetvédelmi minisztereknek.

Palmer újságíróknak elmondta: ez az első alkalom, amikor egy autó úgy kerüli meg a világot, hogy egyetlen csepp benzint sem használ. Az elől két-, hátul egykerekű, coupé stílusú, kétüléses, áthelyezhető kormányú (azaz tetszés szerint bal- vagy jobbkormányú) Solartaxinak utánfutóján napelemek vannak. Hossza az utánfutóval eléri a 9 métert, súlya 700 kiló. Eddig 14 ezer 400 kilométert tett meg, 17 országban, köztük Magyarországon, Romániában, Törökországban, Szíriában és Indiában járt, kizárólag napenergiát fogyasztva - illetve az általa részben mégis vezetékekből felvett áramnak megfelelő mennyiséget Svájcban napenergiából táplálnak a hálózatba.

Eddig az út egyharmadát tette meg, előtte van még Ausztrália átszelése, Latin-Amerika, az Egyesült Államok, Észak-Afrika. Körülbelül egy év múlva tér vissza hazájába, Svájcba. A kitűzött cél megkerülni a Földet, a szárazföldön megteendő távolság meghaladja az Egyenlítő hosszát.

Palmer bizonyos szempontból ki van szolgáltatva a benzin meghajtású közlekedési eszközöknek, mert egyes távokat gázolajat fogyasztó hajók fedélzetén tett és tesz meg, így történt ez az Indiából Balira vezető úton is.

Az autó tetején taxi jelzés van, és a vezető bárkit elvisz, ingyen. Magyarországon egyszer egy pityókás stoppost vett fel, Jordániában pedig Hasszán herceg volt útitársa. Balin is lesz utasa, Achim Steinert, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) vezetőjét viszi ki a repülőtérre.

A svájci tanár elismeri, hogy autója jelenleg két Ferrari árába kerül, de azt hangoztatja, hogy ha tömegesen gyártanák, nem kerülne többe hatezer eurónál (mintegy másfél millió forint). Mint mondja, járműve óránként ugyan csak kilencven kilométeres sebességgel halad - de csúcsforgalomban a Ferrari is csak ötvennel jut előbbre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását