2024. május 11. - Ferenc

Gyuris Tamás lemondott

A Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Gyuris Tamás 2007. november végén lemondott tisztségéről. A távozó elnök az átmeneti időszakra megbízott elnököt jelöl ki a kuratóriumi tagok közül a teendők folyamatos ellátása érdekében.
2007. december 5. szerda 18:30 - Hírextra
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter elfogadta Gyuris Tamás lemondását, egyben megköszönte eddigi kitartó és sikeres munkáját.

Dr. Lamperth Mónika döntött arról, hogy a Hajléktalanokért Közalapítvány elnöki posztjára Vecsei Miklóst javasolja és ezt terjeszti a kormány elé.

Vecsei Miklós a magyarországi hajléktalan ellátás egyik legfontosabb szaktekintélye, a Hajléktalanokért Közalapítvány jogelődjének megalakulása óta, azaz 1992 óta az alapítvány kuratórium tagja. 2002. novemberétől 2007. októberéig hajléktalan ügyekért felelős miniszteri biztos volt.

A Hajléktalanokért Közalapítványt a Magyar Köztársaság Kormánya valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium alapította 2004-ben. A kiemelkedően közhasznú közalapítvány alapító képviseletét és jogainak gyakorlását a mindenkori szociális miniszter látja el. A szervezet célja, hogy enyhítsen a hajléktalan emberek szociális problémáin és támogassa a szociális gondozásukat végző szervezeteket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását