2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány a díjkiosztón

A művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá, amit létrehoznak, az megismételhetetlen - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadása alkalmával vasárnap, Budapesten.
2007. december 3. hétfő 07:12 - Hírextra
A kormányfő feleségével, Dobrev Klárával érkezett - a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében tartott díjátadó ünnepségre.

Gyurcsány Ferenc üdvözlő beszédében úgy fogalmazott: sok okunk van arra, hogy vigyázzunk a művészekre, akik sérülékenyebbek, érzékenyebbek - s így kiszolgáltatottabbak -, mint az átlagemberek.

Vigyáznunk kell, hogy "érzékenységük (...) ne legyen védtelenség" - tette hozzá.
Amit ők létrehoztak, "az megismételhetetlen, az nem csak mi vagyunk, hanem egy új világ, amit ők teremtenek meg" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc.

Mint mondta, ez a díj arról is szól, hogy vigyázni szeretnénk mindarra, amit alkottak, megőrizni ezt a magunk számára.

A Táncsics Alapítvány Életmű Díjat az idén Lorán Lenke színművész, Angyalföldi Szabó Zoltán festőművész, Lukács Ervin karmester és Spiró György író kapta.

A Táncsics Mihály Alapítvány 2004-ben alapította a Táncsics Mihály Életmű Díjat, amit évről évre a kortárs magyar művészet tekintélyes alakjainak adományoznak.

A kuratórium felkérése alapján a díjazottak kiválasztásában részt vesz Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Munkácsy Mihály díjas művészettörténész, Donáth László országgyűlési képviselő, az Országgyűlés emberjogi bizottságának tagja, Horváth Ádám, Kossuth díjas rendező, Szepes Hédi, művészettörténész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium munkatársa, és Szinetár Miklós Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, rendező.

A múlt évben Garas Dezső és Kállai Ferenc színművész, Kertész Ákos író és Papp Oszkár festőművész, 2005-ben pedig Juhász Ferenc költő, Kokas Ignác festőművész és Melis György operaénekes munkásságát díjazták. A Táncsics Alapítvány Életmű Díjában 2004-ben Schéner Mihály festőművész és Vígh Tamás szobrászművész részesült.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását