2024. június 22. - Paulina

Istenkáromlás miatt börötnben

A brit parlament felsőházának két tagja szombaton találkozott a Szudánban bebörtönzött brit tanárnővel, akinek 15 napot kell rács mögött töltenie az országban Mohamed próféta megsértése miatt. Az 54 éves nőt azért ítélték el, mert hagyta, hogy tanítványai
2007. december 2. vasárnap 08:02 - Hírextra
A munkáspárti Lord Ahmed és a konzervatív Warsi bárónő a szudáni fővárosban, egy meg nem nevezett helyen találkozott Gillian Gibbons-al, akit börtönéből egy kényelmesebb és biztonságosabb helyre szállítottak. A brit és szudáni hatóságok a tanárnő védelme miatt nem árulták el, hogy hol tartják fogva: pénteken ugyanis szigorúbb büntetést követelve több ezren vonultak utcára Kartúnban, többen kivégzésére szólítottak fel.

Warsi elmondása szerint Gibbons meglepően jó hangulatban volt, még viccelődött is, közölte a brit Sky News televíziónak adott telefonos interjúban. A bárónő szerint a szudáni kormány is meg akarja oldani az ügyet.

A két moszlim politikus tervei között szerepelt egy találkozó a szudáni elnökkel is, de estig nem érkezett hír arról, hogy az létrejött volna. Gibbons ügyvédje korábban reményét fejezte ki, hogy Omar al-Besir elnöki kegyelemben részesíti a brit tanárnőt.

Az 54 éves nő augusztus óta dolgozik a szudáni fővárosban található brit nemzetközi iskolában, ahol arra kérte egyik hétéves lány tanítványát, hogy vigye be az iskolába Teddy-mackóját, majd az osztályt kérte fel a névadásra. A gyerekek több nevet is felvetettek, és azok közül szavazással választották a Mohamedet: 23-ból húszan szavaztak a próféta nevére.

A nőt szülői panaszok után november 25-én vette őrizetbe a rendőrség, majd 29-én istenkáromlás vádjával 15 napos börtönre ítélték. Az 54 éves nő büntetésébe beleszámít az előzetes letartóztatásban töltött 5 nap is, így Gillian Gibbonsnak csak tíz napot kell börtönben maradnia. Gibbonst arra is kötelezte a bíróság, hogy szabadulása után azonnal hagyja el az afrikai országot.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását