Belföld

A kormány paktumot kötne az erdélyi autonómiáról

A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára abszurd feltételezésnek tartja, hogy a magyar kormánya határon túli magyarság háta mögött bárkivel paktumot kötne az őket érintő kérdésekről.

Gémesi Ferenc erről annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Tőkés László, a november 25-i romániai európai parlamenti (EP)választásokon egyéni jelöltként induló református püspök szerdán azt mondta: a Budapest, Bukarest és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti "titkos megállapodás" állhat annak a hátterében, hogy a két ország "hivatalosan hanyagolja" a határon túli magyarság autonómiájának ügyét.

A szakállamtitkár ezt a feltételezést határozottan visszautasítja.

"Joggal feltételezhető, hogy ez egy generált politikai álhír, ami nem független a Romániában zajló EP-kampánytól" – fogalmazott Gémesi Ferenc. Hangsúlyozta: a magyar kormány másfél éve azt az álláspontot képviseli, hogy ki kell szabadítani a pártpolitika fogságából a határon túli magyarság ügyét. Ezért – mint mondta – a kormány a romániai EP-kampányba sem avatkozott bele.

"Sajnálatos, hogy ezt nem tartja be minden magyar politikai erő és gerjeszti a szembenállást a magyarok között" – fogalmazott a szakállamtitkár. Gémesi Ferenc szerint beláthatatlan következményei lehetnek, ha a megosztás politikája győzedelmeskedik.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke még szerdán cáfolta az MTI-nek Tőkés László állítását. Úgy fogalmazott: nemhogy elhanyagolják, hanem éppen a lehető legnagyobb súlyt helyezik az autonómia különböző formáinak mielőbbi megvalósítására, beleértve a területi autonómiát is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.