2024. április 20. - Tivadar

Erős szándék a koalícióra

Szekeres Imre szerint nagyon erős a szándék az MSZP és az SZDSZ vezetőiben a koalíció stabilitásának megőrzésére; az MSZP elnökhelyettese erről Salgótarjánban beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
2007. november 22. csütörtök 07:28 - Hírextra

Szekeres Imre, aki részt vett a vasárnapi, koalíciós pártvezetők közötti egyeztetésen, úgy fogalmazott: "nagyon erős és nagyon elhatározott szándék az, hogy az ország stabilitása érdekében a kormány stabilitását is megőrizzük".

A szocialista politikus hozzátette: a viták egy kérdés körül csúcsosodnak, ez pedig az egészségügyi biztosításról szóló törvénytervezet.

Hozzátette: ezt a vitát le kell folytatni.

"Erre a készség és a képesség is megvan mind a két pártban, mert azt a felelősséget viseljük, hogy mi tudjuk biztosítani az ország stabilitását" - mondta.

Szekeres Imre kitért rá: abban bízik, hogy ebben az évben megszületik a törvény.

Az MSZP elnökhelyettese hangsúlyozta: a kormányzatnak vissza kell állítania azoknak az intézkedéseknek a hitelességét, amelyek a társadalom jövőjét szolgálják, és meg kell nyernie a társadalom támogatását azokhoz az intézkedésekhez, amelyeket fontosnak tart.

Véleménye szerint jelenleg a bal- és a jobboldal is furcsa helyzetben van, mert a baloldal a kormányzati hatalmát nem tudta társadalmi támogatássá alakítani, a jobboldal pedig a társadalmi támogatását nem tudta kormányzati hatalomra váltani.

"Ez mindkét oldal számára nagy lecke, remélem, mi megoldjuk" - mondta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását