2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szűréssel az Életért

A Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) győri ingyenes szűrővizsgálatain, szombaton már a délelőtti órákban több százan vettek részt az egyetemi sportcsarnokban.
2007. november 17. szombat 17:48 - Hírextra

Budai Bernadett kormányszóvivő az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: Győr a harmadik állomása - Budapest és Debrecen után - az országos programsorozatnak, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal több szakmai és civil szervezettel közösen indított az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében.

A rendezvényekkel a szűrések fontosságára akarják ráirányítani a figyelmet - emelte ki a kormányszóvivő, aki a szemléletformálás szükségességét beszédes adatokkal támasztotta alá.

Tájékoztatása szerint életünk 13 százalékát betegen töltjük. Az emberek 31 százaléka akkor keresi fel az orvost, ha már komoly problémával küzd, míg 24 százalékuk csak akkor megy orvoshoz, ha a fájdalmak már a mindennapi életben, munkavégzésben gátolják.

A kormányszóvivő tarthatatlannak nevezte, hogy a magyarok átlagosan hat évvel rövidebb ideig élnek európai társaiknál.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az állam sokat tehet azért, hogy a várható élettartambeli különbség eltűnjön, de az állam az emberek helyett nem mehet el szűrésre, nem tud helyettük egészségesen élni.

A miniszter arra biztatott, hogy mindenki szánjon legalább egy-egy napot egészségi állapotának felmérésére.

Tájékoztatása szerint évente csaknem 420 nő hal meg méhnyakrákban, miközben a szűrés ingyenes. Aktív és passzív dohányzás miatt csaknem 30 ezer ember hal meg évente. Az elhízás és a vele összefüggésben jelentkező magasvérnyomás, magas vérzsírszint és cukorbetegség már-már világméretű járványnak nevezhető. Ezen a helyzeten a szűrések igénybevételével számottevően javítani lehetne - mondta a miniszter, hozzátéve: a cél az, hogy minél hosszabban és minél jobb életminőségben éljük le az életünket.

Ábrahám Attila, a népegészségügyért felelős miniszteri megbízott az életmód egészségben betöltött szerepéről szólt. Rámutatott: az életminőségben húsz százalék, de legfeljebb negyven százalék szerep jut az egészségügyi ellátórendszernek. A döntő hányad az életmódon, a mozgás gyakoriságán és a táplálkozás mikéntjén múlik.

A programsorozat eddigi tapasztalatairól a kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: Budapesten riasztó eredményt hoztak a bőrrák-szűrések. A megvizsgáltak több mint tíz százalékánál bőrrákos elváltozást tapasztaltak. Debrecenben a hallásvizsgálatokon résztvevők hatvan százalékánál halláskárosodásra utaló jeleket mutattak ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását