2024. április 19. - Emma

32 embert állítottak elő

Megtartotta szombati demonstrációját a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Batthyány-örökmécsesnél Budapesten, bár a rendezvényt előzetesen nem jelentették be. Ahogy ígérte korábban a rendőrség, feloszlatták a tüntetést, 32 embert állítottak elő, köztük egy újság
2007. november 17. szombat 21:52 - Hírextra

Tömegoszlató eszközöket nem vetettek be, verekedés nem volt, sérültek sincsenek. Az örökmécses körüli terület este fél 7 után nem sokkal ürült ki.

A Hold utca és a Báthory utca kereszteződésénél lévő emlékműnél délután négy után körülbelül 50 demonstráló és szimptizáns gyűlt össze a Magyar Önvédelmi Mozgalom naggyűlése után, amelyet a Magyarok Házában tartottak. Többen szónokoltak, egyebek mellett azt mondták, hogy a szombati tüntetés azonnali, békés válasz arra, hogy két napja Szolnokon a rendőrök szerintük jogellenesen bántak a Gyurcsány Ferenc ellen tiltakozókkal.

Arra hivatkoztak, hogy a strassbourghi Emberi Jogok Bírósága egy korábbi ítéletben kimondta: törvényesek azok a spontán tüntetések, amelyek egy politikai döntésre válaszul szerveződnek. A rendőrség viszont úgy véli: az ítélet nem jogalap arra, hogy hetekre előre szervezzen valaki be nem jelentett demonstrációt.

A rendőrök öt órakor szólították fel először az embereket a terület elhagyására, de akkor még nem mozdultak. Fél 6 körül kezdtek igazoltatni az egyenruhások, ekkor vették őrizetbe az első tüntetőket, köztük Gonda Lászlót, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnökét, a szombati rendezvény egyik szónokát. Előállították az Index hírportál munkatársát is.

A tüntetők egy húszfős csoportja elment a Hold utca sarkáig, ott néztek farkasszemet a rendőrökkel, akik végül kiszorították őket onnan is. Ekkor még körülbelül tucatnyi embert előállítottak - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint 32 embert vittek be a szombati tüntetésről. A megmozduláson senki sem alkalmazott erőszakot. A rendőrök a helyzetnek megfelelő erőkkel intézkedtek, nem kellett tömegoszlató eszközöket használniuk.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását