2024. május 9. - Gergely

Meghalt az alapító

Kilencvenöt éves korában egy basingstoke-i kórházban péntekre virradóra meghalt Chad Varah tiszteletes, az öngyilkos-mentő Szamaritánusok alapítója.
2007. november 9. péntek 09:57 - Hírextra

Varah 1953-ban saját lelkipásztori tapasztalatai nyomán hozta létre felekezetek és politikai irányzatok feletti szervezetét, amely olyan önkénteseket foglalkoztatott, akik telefonon vagy személyesen fogadták a lelki összeomlás szélén állókat. A döntő lökést az adta meg a tiszteletesnek, amikor egy öngyilkosságot elkövetett kamaszlányt kellett eltemetni. A lány azért végzett magával, mert megjött a menzesze és azt hitte, hogy súlyos betegség támadta meg. A nevet azonban nem Varah találta ki, hanem azután választották, hogy a Daily Mirror című londoni lap a bibliai "irgalmas szamaritánushoz" hasonlította tevékenységüket.

A Szamaritánusoknak jelenleg Nagy-Britanniában és Írországban 200 központot tartanak fenn 17 ezer önkéntessel és legalább ugyanennyit a világ 38 más országában. E hálózatnak köszönhetően csak az elmúlt 30 évben 53 millióan kaptak tőlük sürgős, sokszor életmentő lelki segélyt. Munkájukba az elmúlt években ismert művészek bekapcsolódtak, többek között Phil Selway, a Radiohead együttes tagja, aki 2004-ben egy toborzókampány frontembere volt.

Chad Varah 1982-ben megkapta II. Erzsébet királynőtől a Brit Birodalom Parancsnoka (CBE) kitüntetést.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását