Sztárhírek

Napozókrém a rasszistának

Napozókrémet valamint szoláriumi bérletet küldtek csehországi roma aktivisták a rasszista kijelentéseiről elhíresült Jirí Cunek távozó kormányfő-helyettesnek és regionális fejlesztési miniszternek.

A tavaly még ismeretlen kisvárosi polgármesterből hónapok alatt szenátorrá és miniszterré vált Cunek legutóbb márciusban egy lapinterjúban közölt véleményével váltott ki viharos indulatokat a romák körében. A Blesk című bulvárlap egyik kérdésére válaszolva, amelyben egy olvasó az iránt érdeklődött, hogyan kaphatna ő is állami támogatást, Cunek kerek perec kijelentette: "Előbb el kellene utaznia valahová, hogy lebarnuljon, aztán a családjával randalíroznia kell, tüzet kell gyújtania a téren, hogy a politikusok végre észrevegyék, s azt mondják: ez egy szegény ember."

A politikus kijelentette, a kormányba is csak azért lépett be, hogy véget vessen a szociális támogatásokkal való visszaéléseknek. "Azért léptem be a kormányba, hogy olyannyira bonyolulttá tegyen a szociális támogatások rendszerét, hogy azokkal ne lehessen visszaélni. Meglátják, hogy végül is sok roma fog dolgozni" – fejtette ki Cunek, aki első ízben mintegy két éve azzal szerzett hírnevet, hogy az észak-morvaországi Vsetín polgármestereként a városon kívülre toloncolta ki a lakbért nem fizető romákat.

"Tekintettel a rossz őszi időjárásra egy szoláriumi bérletet is mellékeltünk a napozókrém mellé" – olvasható a levélben, amelyet Ivan Vesely, a Dzeno szervezet elnöke kezdeményezett.
"Reméljük, hogy szerény ajándékunkat, amely hálánk és megértésünk kifejezése, a volt kormányfő-helyettes elfogadja. A napozókrém és a bérlet mellé még balzsamot is mellékeltünk, amely plusz ajándék a kormányprogram túlteljesítéséért" – fejtette ki Ivan Vesely.
A levél végén az aktivisták "hosszú, sokéves napozást" kívántak a távozó kereszténydemokrata politikusnak, akinek azonban nem a rasszista kijelentései, hanem éppen a szociális támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt kellett alig egy év után távoznia a kormányból.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.