2024. október 3. - Helga

MSZP: elég a képviselői kiváltságokból

Az MSZP szerint a képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslattal azt a kiváltságos helyzetet szüntetnék meg, hogy az országgyűlési képviselők nettó jövedelmük több mint 50 százaléka után nem fizetnek adót és járulékot. Erről Göndör István, az MSZP p
2007. november 7. szerda 16:34 - Hírextra
A képviselők eddig sem voltak adócsalók, a személyi jövedelemadóról szóló törvény mentesítette a költségtérítést minden adó- és járulékteher alól - közölte a kormánypárti politikus annak kapcsán, hogy az Országgyűlés szerdán tárgyalta az általa és Balogh László által benyújtott, kétharmados támogatást igénylő törvényjavaslatot.

Göndör István szerint a parlamenti vitában sikerült tisztázni, hogy azok, akik fizetésemelésről beszélnek, nem mondanak igazat, vagy nem olvasták az előterjesztést. Véleménye szerint a javaslat nem béremelésről, hanem bruttósításról szól, azaz a bruttó keresetek növekednek, ezzel együtt a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék mértéke is.

A frakcióvezető-helyettes azt mondta: visszautasítják azokat a véleményeket, miszerint nem lehet szó képviselői fizetésemelésről, miközben az országban csökkennek a reálbérek. Hozzátette: ha nem történik változás marad a jelenlegi rendszer, vagyis a képviselők jövedelmük több mint 50 százaléka után nem fizetnek járulékokat.

Kitért arra, hogy több mint egy éve folynak ötpárti tárgyalások a képviselők javadalmazásáról, de írott törvénytervezet egy sem készült.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását