2024. április 20. - Tivadar

4500 éves sírt találtak

Feltehetően 4500 éves katonasírra bukkantak építkezés közben Potsdamban. A korai bronzkorban élhetett harcos csontváza mellett többek közt fegyvereket is találtak - közölte Potsdam városvezetése.
2007. november 6. kedd 10:39 - Hírextra

Ha a további régészeti vizsgálatok megerősítik a feltevést, akkor ez igazi szenzációt jelent ebben a térségben. Miután ugyanazon a helyen előkerültek már 800 és ezer év közötti sírok, az újabb régészeti lelet megerősíti, hogy Potsdam környékét már nagyon régi időkben lakták.

A katonasírra esővíztároló kiásása közben találtak rá két méter mélyen a földfelszín alatt. A guggoló testhelyzetben eltemetett harcos mellett legkevesebb nyolc kőből kifaragott nyílvesszőhegyet találtak a sírban. A régészeti ásatások hat hónap óta folynak, építkezéshez szükséges vezetékek lefektetésének előkészületeként.

Már 1995 óta ismert, hogy a sír lelőhelyén, a potsdami Türkstrasse-n (Török-utcában) a legkorábbi időktől a középkorig terjedő korokig maradtak fenn rendkívül jó minőségben települések nyomai.
A Cottbus székhelyű régészeti vállalkozás eddig mintegy kétezer leletet vizsgált meg és dokumentált. A részben három méteres rétegekben különböző korokban létezett faluszerű települések nyomait sikerült feltárni és az idén már különböző időkből fennmaradt sírok is előkerültek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását