Katolikus családoknál az volt a szokás, hogy nemcsak a temetőben, hanem otthon is gyújtottak gyertyát, annyit, ahány "közeli" halott volt a rokonságban.
Többfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni, ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban, és az asztalra ételt és italt tettek.
A "halottak hetén" munkatilalom volt, csak a legszükségesebb házkörüli teendőket végezték el. Példaként említette, hogy tilos volt ilyenkor gyalulni a káposztát télire, mert elromlik, "meglágyul".
A sírokat fenyőággal vagy mohával rakták körbe, és a "bánat virágával", krizantémmal díszítették. A gyertyákat az esti órákban gyújtották és addig maradtak mellette, amíg "csonkig" nem égett. A temetőben imádkoztak és ott tartották a szentmisét is.
A néprajzkutató arról is beszámolt, hogy volt olyan hiedelem, miszerint aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát pedig nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
A falvakban minden síron legalább egy szál gyertyát elégettek, ugyanis úgy vélték, annak a fénye egész évben kitart, világít a másvilágon és nem kell sötétben bolyonganiuk a lelkeknek.
Napjainkra ezekből a hagyományokból leginkább a kisebb településeken maradt meg néhány, de a temetőjárás mindenszentek ünnepe előtt legalább egy héttel a nagyvárosokban is megkezdődik. A római katolikus egyház szertartása szerint - tartva a hagyományt - a "temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a Mindenszentek Litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
