2024. július 24. - Kinga, Kincső

A lelkész nem hagyhatja el nyáját

A lelkész nem hagyhatja el nyáját véglegesen, nem disszidálhat, mert az hivatásának feladását jelenti még a diktatúrákban is - mondta az MTI-nek adott interjújában Budapesten hétfőn Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének (TTI) igazgatója a tot
2007. október 29. hétfő 18:41 - Hírextra

A református egyház zsinatának lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv kezdeményezte azt a konferenciát, amit az MTA TTI támogatott, így kerülhetett sor az egyházi és a világi tudományos kutatók közös előadására, amely a nyilas rémuralom és a kommunista diktatúra egyházi vonatkozásait tárgyalta - közölte.

Glatz Ferenc hangsúlyozta, hogy számára mindig fontos volt az egyházi személyek világi tudományos életbe való bevonása, kezdeményezésére került be például idén az MTA rendes tagjai közé Erdő Péter bíboros, prímás. Meglátása szerint nincs kétféle tudomány, ami a kutatások tárgyát illeti, hiszen a szakemberek ugyanazt az időszakot kutatják, eltérés csak a módszerekben lehet.

A professzor szerint a teológia és a történetírás értékítélete összeegyeztethető, a világi kutatók számára pedig ennek a konferenciának többek között az volt a hozadéka, hogy az olyan etikai alapfogalmakat, mint például a bűnösség és a felelősség, a történészek ezentúl bátrabban használják. Glatz Ferenc ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a különböző egyházak között is lehet különbség ezeknek a kifejezéseknek a használatakor.

Megemlítette, hogy a magyarországi totalitárius államberendezkedésről a történészek a térség többi országaihoz képest kedvezőbb képet alkottak, itt különösen a Kádár-rendszer 1977 utáni időszakára utalt, amikor az MSZMP első titkára a Vatikánban találkozott VI. Pál pápával. Ezt követően a politikai rendszer tudomásul vette a társadalom "koalíciós jellegét" - tette hozzá.

A belügyminisztériumi papi ügynökjelentésekről szólva megállapította, hogy ártatlanok, súlytalanok voltak, amelyek nem veszélyeztették az egyházak létét, tehát a kollaboráció nem állt azon a fokon, mint az egykori Csehszlovákiában vagy az NDK-ban. A rendszerváltásban pedig a polgári demokratikus erőkkel együttműködtek az egyházak, így az Állami Egyházügyi Hivatal felszámolását is támogatták - jegyezte meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását