2024. április 19. - Emma

150 milliós lopás tettesei kerültek kézre

Csaknem 150 millió forint értékben loptak el telefonokat ismeretlen tettesek még tavaly nyáron az egyik mobilszolgáltató raktárából. A rendőrségnek mostanra sikerült a teljes bandát feltérképeznie és elfognia. Kiderült, hogy a tolvajok között voltak az ép
2007. október 29. hétfő 11:31 - Hírextra
Még tavaly júliusban tűnt el egy Pest megyei logisztikai cég telephelyén lévő országos mobilszolgáltató raktárából ezernél is több mobiltelefon. Ezek értéke megközelíti a 150 millió forintot.

A nyomozás során hamarosan a rendőrök látókörébe került a raktárt őrző vagyonvédelmi cég két korábbi alkalmazottja, illetve két másik férfi, akik a bűncselekmény idején is ott dolgoztak. Mindannyiukat kihallgatták és ők hamarosan be is ismerték a lopást.

A következő hónapokban - más nyomozókkal is együttműködve - összesen még nyolc embert kaptak el, ők a telefonok elszállításában, elrejtésében, és értékesítésében működtek közre. Az orgazdát - egy szír férfit - végül alig két hete fogták el Budapesten, ő a gyanú szerint tízmillió forintért vette meg a tolvajoktól a készülékeket, amiket később drágábban eladott.

Az ellopott telefonokból csak kevés került elő - mondta el a Független Hírügynökségnek Gulyás Krisztián, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának vezetője.

A banda tagja közül négyen vannak előzetes letartóztatásban, kilencen pedig szabadlábon védekeznek.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását