Bűnügy
Hatan megsérültek a balesetben
Hat ember, köztük három gyerek sérült meg, amikor összeütközött két autó vasárnap délben Budapest XVI. kerületében. A mentők mind a hat embert könnyebb sérülésekkel vitték kórházba.
A két kocsi a Szentkorona utca és József utca kereszteződésében karambolozott, 12 óra előtt nem sokkal. Az eddigi adatok alapján egy ötfős család autójának egy másik nem adta meg az elsőbbséget, ezért ütköztek össze. A mentők a három gyereket, szüleiket és a másik autó sofőrjét vitték kórházba megfigyelésre – mondta a Független Hírügynökségnek Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletén a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatták, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek is könnyebb sérüléseik vannak. Azt, hogy pontosan hány éves gyerekekről van szó, nem tudták megmondani.
Forrás: FH