2024. április 20. - Tivadar

Lakáscsalókat csuktak le

Négy lakáscsaló előzetes letartóztatásba helyezését rendelte el a Nyíregyházi Városi Bíróság pénteken, a három férfi és egy nő a gyanú szerint más otthonát adta el - közölte a megyei bíróság elnökhelyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
2007. október 20. szombat 08:06 - Hírextra
A gyanúsítottak hamis személyi igazolványt készíttettek egy lakástulajdonos nevére, s azt felhasználva adták el házát hatmillió forintért. A vételárból a vevő 5,5 milliót ki is fizetett nekik, mielőtt a szerződést megkötötték volna - mondta Nyakó Zsuzsanna.

A bírónő hozzátette: a csalók közül ketten büntetett előéletűek, egyikük ellen jelenleg is folyik eljárás két ügyben is a nyíregyházi rendőrkapitányságon, illetve a városi bíróságon, s az utóbbinál ugyancsak csalás vétsége miatt.

Az előzetes letartóztatást elrendelő bíróság szerint tartani lehet attól, hogy az érintettek nem jelennek meg a hatóság előtt, illetve megnehezíthetik az eljárást, s enyhébb személyi szabadságot korlátozó intézkedéssel nem lehet ellenük a vizsgálatot eredményesen lefolytatni.

Az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyeként a bíróság a megyei büntetés-végrehajtási intézetet jelölte ki; a határozat ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, így az nem jogerős - jegyezte meg a szóvivő bíró.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását