2024. február 28. - Elemér

Várhidi az újabb győzelemről

Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint a lengyelországi barátságos mérkőzésen a szervezettség hozta meg a győzelmet a magyar labdarúgó-válogatott számára: Játékosaim rendkívül összeszedetten, koncentráltan futballoztak.
2007. október 18. csütörtök 17:18 - Hírextra


"Védekezésünk tökéletes volt, a lengyelek nemigen jutottak a kapunk közelébe" - árulta el a siker titkát a szakvezető. "Ez azért is dicséretes, mert az olaszok és a törökök után harmadszor sikerült bebizonyítanunk, hogy jobb csapat ellen is képesek vagyunk megfelelően szűrni az ellenfél akcióit."
A szakember úgy vélte, hogy a második félidőben azért sikerült együttesének játékban is felülkerekednie a hazaiakon, illetve megszerezni a győztes gólt, mert a szünetben becserélt két futballista, Halmosi Péter és Priskin Tamás is sokat lendített a csapat játékon.

"Próbáljunk meg a realitás talaján maradni. Mi még csak a jövő csapatát építjük. Ugyan minden meccsen nyerni akarunk, de nem szabad túlzott terheket rakni a fiatalok vállára, ezért konkrét elvárás továbbra sincs az idén hátralévő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésünkre. Soha nem gondolkodtam pontokban és ezen a moldovai és a hazai, görögök elleni meccsre sem változtatok" - mondta a sikeresség kapcsán Várhidi, akinek megfiatalított válogatottja azt a bravúrt érte el, hogy 20 év után győzte le a lengyeleket, Lengyelország pedig 45 év után diadalmaskodott.
Várhidi kitért arra is, hogy az U21-es válogatottba beférő játékosai miért nem a korosztályos csapat keddi tétmérkőzésén szerepeltek:

"Ez megint egy felpumpált dolog, ami számomra egyszerűen érthetetlen. Róth Antallal megbeszéltük, hogy aki az A-válogatottban szerepel, az nem játszik az U21-esben. Ez érthető is, hiszen aki egész múlt héten az Eb-selejtezőre készül, az csak hétfőn csatlakozott volna Róth keretéhez, kedden pedig már játszott volna? Kollégám is természetesen azokban bízik, akik egész héten vele készültek az aktuális rivális ellen. Nem mellékesen pedig a klubok is elvárják, hogy játékosuk csak egy válogatottban szerepeljen, az pedig teljesen egyértelmű, hogy mind a játékosnak, mind a klubnak, de a válogatottnak is az a jobb, ha a felnőtt együttesben jutnak szóhoz".

A csoportjában jelenleg ötödik magyar válogatott idén még két Eb-selejtezőn lép pályára, november 17-én Moldovában vendégeskedik, majd négy nappal később a címvédő és már biztos Eb-résztvevő görögöket fogadja. Várhidi csapatának reális esélye van a negyedik hely megszerzésére, ugyanis csak egy pont a hátránya a bosnyákokkal szemben, akiknek viszont csupán egy találkozójuk van hátra, akkor a továbbjutásért küzdő Törökországhoz látogatnak. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény a magyaroknak kedvezne, mivel mindkét mérkőzésen legyőzték a bosnyákokat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását