2024. március 29. - Auguszta

Nincs eredmény Ukrajnában

Felfüggesztette a szeptember 30-i előrehozott ukrajnai parlamenti választások végeredményének közzétételét az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság, miután az Ukrán Kommunista Párt (KPU) megóvta a határozatot. A kommunisták szerint ugyanis a központi vál
2007. október 18. csütörtök 11:51 - Hírextra

A választás eredménye a kormány és a közigazgatási bíróság lapjában egyszerre történő közzétételével válik hivatalossá. Erre azonban most már csak a kommunisták keresetének bírósági tárgyalása után kerülhet sor.

A CVK hétfőn tette közzé a választások végeredményét. Ezek szerint a "narancsos" forradalom két vezető ereje, az eddig ellenzékben lévő két pártszövetség, a Julija Timosenko nevével fémjelzett tömörülés (BJuT) és a Viktor Juscsenko államfő pártjának tartott Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem választási tömörülés (NU-NSZ) összesen 228 mandátumot szerzett a 450 fős törvényhozásban. A Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja (PR) 175 mandátumra tett szert, míg a KPU-nak 27, a Volodimir Litvin egykori törvényhozási elnök nevét viselő Blokknak (BL) pedig 20 hely jutott.

A két ellenzéki párt még hétfőn este, az államfő jelenlétében parafálta az úgynevezett demokratikus koalíció létrehozásáról kidolgozott megállapodást, mely egyebek mellett rögzíti, hogy az aláírók nem hozhatnak létre nagykoalíciót az előző kormány pártjaival. A megállapodás kitér arra is, hogy a BJuT nevezheti meg a miniszterelnököt, s így valószínűleg Julija Timosenko másodszor is kormányt alakíthat, míg az NU - NSZ állíthat jelöltet a parlamenti elnök posztjára.

Megfigyelők most attól tartanak, hogy választások eredményének megkérdőjelezése hosszas jogi vitákba torkollhat, ami akadályozhatja a parlament és az új kormány megalakulását, miáltal tovább húzódhat az országban immár hónapok óta tartó politikai válság.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását