2024. április 20. - Tivadar

Más kérdés a homoszexualitás?

Minden eddiginél nagyobb kutatást kezdtek a chicagói egyetem kutatói a homoszexualitás genetikai alapjainak feltárására. Ha ugyanis sikerül feltárni a homoszexualitás genetikai meghatározottságát, a kutatók és a résztvevők szerint a társadalom elfogadób
2007. október 16. kedd 19:39 - Hírextra
Ezer homoszexuális fivérpár vesz részt a szövetségi támogatást élvező vizsgálatban, s bár a kezdeti eredmények csak jövőre várhatók, a végső eredmények pedig még később, vérmes reményeket fűznek a vállalkozás sikeréhez.

Bizonyos keresztény körökben bűnnek tekintik a homoszexualitást, s talán ez is megváltozhat a kutatás hatására. Persze kérdés, hogy beigazolódik-e a kutatók genetikai háttérre vonatkozó előfeltevése. A kutatás bírálói azonban éppen ezt a fajta prekoncepciót, az objektív hozzáállás hiányát kifogásolják.

Mindenesetre az 1990-es években már kimutatták egy azóta gyakran emlegetett kutatás során, hogy ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagja meleg, akkor 52 százalékos az esélye annak, hogy a másik is az. Ám az egyszerű testvérek esetében ez az esély csupán kilenc százalék. Ezzel szemben egy 2000-ben végzett ausztrál vizsgálat, amely szintén egypetéjű ikrekre irányult, jóval kisebb esélyt mutatott az 1990-es években demonstráltnál.

Érthetetlen, hogy a homoszexualitás miként válthat ki heves vitákat a mai napig akkor, amikor az európai kultúra és civilizáció bölcsőjében, az ókori Görögországban éppen fordított volt a helyzet: a homoszexualitás számított normálisnak, s a heteroszexualitás marginálisnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását