2024. március 29. - Auguszta

80 éve született

Nyolcvan éve, 1927. október 18-án született Lakatos Gabriella Kossuth-díjas balettművész, a magyar balett 1945 utáni időszakának kiemelkedő tudású táncosa.
2007. október 16. kedd 11:37 - Hírextra

Ferencvárosi munkáscsaládból származott, néhány hónapos korában Rákospalotára került nagyszüleihez. Német származású nagymamájától tanult írni és olvasni, no meg németül, ami később segítette színpadra jutását. Négyéves korától szerepelt szombat délutánonként a rádió meseműsoraiban, s tagja volt Lakner bácsi híres gyerekszínházának, a cirkuszban a népszerű Jancsi bohóccal énekelt kuplékat, ötévesen magyar nótákat az Ostende kávéházban Kalmár Pállal. Hatéves volt, amikor eljátszotta élete első filmszerepét az Iza néniben, Fedák Sári partnereként, s tízévesen vették fel az Operaház balettiskolájába.

1943-tól volt az Operaház tagja. Első kiemelkedő szerepe 1947-ben Massine-de Falla: A háromszögletű kalap című táncjátékának Molnárnéja volt, Harangozó Gyula koreográfiájában. Azután folyamatosan eltáncolta a balett-repertoár szinte valamennyi főszerepét, amelyek közül kiemelkedtek Harangozó Gyula egyenesen Lakatos Gabriella tehetségére formált, kiváló játékkészséget kívánó szerepei. Volt Primadonna a Térzenében, Rozika a Furfangos diákokban, Sári a Keszkenőben, Svanilda a Coppéliában, Asszony a Poloveci táncokban.

1950-ben kapta meg a magántáncosi címet, s a biztos felkészültséggel, virtuóz forgástechnikával rendelkező művésznő az Opera társulatának prímabalerinája lett. Szólószerepei közül emlékezetes a Csodálatos mandarin nőalakja, a Párizs lángjai Jeanette-je, a Hattyúk tava, a Rómeó és Júlia, a Rosszul őrzött lány, a Giselle főszerepe éppúgy, mint egyik utolsó alakítása a Boleróban.

Végigtáncolta szinte az egész világot, 1960-ban a londoni Festival Balett színpadán lépett fel, s ezzel a társulattal vendégszerepelt Barcelonában is.

Művészi munkásságát 1957-ben Kossuth-díjjal, 1966-ban érdemes, 1971-ben kiváló művész kitüntetéssel ismerték el, 1987-ben a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét vehette át. 1973-as visszavonulása után öt évig az Opera balettmestere volt, majd magániskolát nyitott. A színpadtól sosem vonult vissza véglegesen. A Kálmán Imre életéről szóló filmben egy öreg madame-ot játszott, Marlene Dietrich-paródiát mutatott be a televízió egyik szilveszteri műsorában - örök fiatal volt, élete végéig. 1989. november 12-én hunyt el Budapesten.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását