2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Örmény botránykő a török-amerikai viszonyban

Nem lesznek többé ugyanazok a török-amerikai kapcsolatok, ha az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az örmény népirtásról szóló határozatát elfogadja a kongresszus - figyelmeztetett a török hadsereg főparancsnoka.
2007. október 14. vasárnap 13:58 - Hírextra

Yasar Büyükanit tábornok a Milliyet című napilapban vasárnap megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy egy ilyen határozatot nem tudnának megértetni a török közvéleménnyel. "Az Egyesült Államok természetesen fontos szövetséges. De egy szövetséges ország nem cselekszik így" - hangsúlyozta a török főparancsnok.

Az ügy diplomáciai súlyát jelzi, hogy Ankara csütörtökön hazahívta konzultációra washingtoni nagykövetét, majd előbb Metin Atac, a török haditengerészet parancsnoka, utóbb pedig Kursad Tüzmen, a külkereskedelmi kapcsolatokban illetékes államminiszter mondta le tervezett amerikai látogatását.

A török-amerikai katonai kapcsolatok nagyon szorosak azóta, hogy Törökország 1952-ben belépett a NATO-ba. A két ország jelenleg is több katonai misszióban vesz részt, köztük Afganisztánban, és Törökország a fő bázisa az Irakot megszálló amerikai erők utánpótlásának.

Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását