2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bronzkori leleteket találtak

Tizennégy finoman díszített aranykarikából és csaknem nyolcszáz bronztárgyból álló késő bronzkori leleltet találtak a régészek a Csongrád megyei Baks közelében - jelentette be V. Szabó Gábor, az ELTE Régészettudományi Intézetének adjunktusa pénteken Szege
2007. október 12. péntek 15:04 - Hírextra

Az intézet másfél éve kezdett kutatási programjában azt vizsgálja, hogy a késő bronzkori kincsek, a nagy értékű fegyverek, ékszerek és eszközök miként kerültek a földbe - mondta az ásatást vezető szakember a lelelteket bemutató sajtótájékoztatón.

A hatvanas évek közepe óta ismert baksi lelőhelyen a Kárpát-medence Tiszától keletre fekvő területein elterjedt Gáva-kultúra jelentős települése feküdt az időszámításunk előtti XII-X. század között - tette hozzá az adjunktus.

A szakember 2006-ban egyetemi hallgatókkal bronztárgyak töredékeire bukkant a felszínen, ekkor döntötték el, hogy 2007-ben egy kisebb hitelesítő ásatást végeznek a lelőhelyen, a 28 hektáros területet pedig fémkereső műszerekkel centiméterről centiméterre, szisztematikusan átvizsgálják.

A hitelesítő ásatás nem várt gazdagságú leletanyagot hozott felszínre, többek között egy apró agyagedénykében tizennégy darab, finoman díszített arany hajkarikát - közölte a szakember.

A régészek a lelőhelyen két bronzkincs-együttest és csaknem nyolcszáz szórvány bronztárgyat találtak. A legszebb leletek egyike egy díszített pengéjű, tömör markolatú bronzkard négy összeillő darabja volt, de szép tokosbaltákat, lószerszámokat és számos eszköztöredéket is sikerült összegyűjteniük.

V. Szabó Gábor elmondta, a kutatást többek között az tette sürgetővé, hogy a kilencvenes évektől kezdődően Magyarországon kincsrablók kezdtek el kutatni őskori lelőhelyeken bronztárgyak után.
A nyugat-európai műkincspiacon a Kárpát-medencei míves bronztárgyaknak igen magas áruk van, ami sokakat arra ösztönöz, hogy fémkereső műszereikkel az ilyen korú lelőhelyeket fosztogassák. Számos gazdag, fémedényeket és fegyvereket tartalmazó bronzkincset csempésztek ki az országból már eddig is, noha a törvény tiltja és börtönnel bünteti a régészeti lelőhelyek kirablását - mutatott rá az ásatást vezető szakember.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását