2024. április 19. - Emma

Sokkot okozott Demszky bejelentése?

Tanácstalanok a fővárosi koalíciós partnerek, miután Demszky Gábor bejelentette, 20 év főpolgármesterség után 2010-ben nem indul újra - írta a pénteki Népszava.
2007. október 5. péntek 08:25 - Hírextra

"Kisebbfajta sokkot okozott az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is, hogy Demszky három évvel az önkormányzati választások előtt bejelentette: nem indul újra a főpolgármesteri posztért" - értékelte a helyzetet a lapnak nyilatkozva Fekete Sándor politológus.

Ebből azonban hamarosan magukhoz térnek a koalíciós partnerek, és gondolkodni kezdenek azon, kit "építsenek fel" a 2010 őszi voksolásig. Ezzel együtt megindul majd a "kötélhúzás", hogy ki adja a főpolgármestert a következő ciklusban - folytatta Fekete Sándor, utalva arra, hogy az SZDSZ joggal akarja megtartani a "liberális fellegvárat", míg az MSZP azt mondhatja majd: eddig Demszky miatt mindig engedtek, így már ideje, hogy esélyes jelöltet állítsanak.

A fővárosban ma jelentős vagy ismert politikusok közül egyelőre egyik oldalon sem látni olyat, akinek a jelölése biztosra vehető. Az SZDSZ-nél látszólag senki sem jöhet szóba, annyira "egyszemélyes" a fővárosi szervezet. "Fel kell építeni valakit, mielőtt még az MSZP-nek eszébe jutna ugyanez" - fogalmazott a lapnak egy liberális forrás. John Emese frakcióvezető azonban - hasonlóan Szabadai Viktor budapesti elnökhöz - korainak tartja a kérdést.
Az MSZP frakcióvezetője, Steiner Pál hasonlóan fogalm

zott a Népszava kérdésére válaszolva: szerinte nem foglalkoztatja még a kérdés a szocialistákat, ez csak 2009 táján lesz aktuális. Ugyanakkor szocialista képviselőktől a lap úgy tudja, "Hagyó Miklóst és Horváth Csabát nem sokáig kellene győzködni".

A "kötélhúzás" nyertese még akár a Fidesz is lehet, hiszen nekik félhivatalos jelöltjük már most van: Tarlós István, bár a politológus szerint az ő jelölését még befolyásolhatja az általa vezetett népszavazási kampány sikere.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását