2024. május 10. - Ármin, Pálma

Robbanás és dühkitörés

Majd szétpukkadtak a dühtől a gázszolgáltató számlájának kézhezvételekor azok a romániai lakosok, akiknek a panelháza éppen a vállalat mulasztása miatt égett ki és került omlásveszélybe.
2007. október 3. szerda 19:45 - Hírextra

Az erdélyi Zilahon szeptember közepén 19 lakrészből voltak kénytelenek kiköltözni a lakók, miután gázrobbanás miatt totálkárossá vált a panelházuk. A két emberéletet is követelő katasztrófa után bő két héttel az érintettek sorsa még mindig bizonytalan, mert a hatóságok csak most határoztak úgy, hogy lebontják a lakóházat.

A károsultak a tragédia miatt a szolgáltatót okolják, hiszen a végzetes robbanás bekövetkezése előtt többször is jelezték, hogy gázszagot éreznek, azonban mindhiába.

A pórul járt emberek vesszőfutása folytatódik, ugyanis a szolgáltató továbbra is kézbesítette a gázszámlákat.

A pénztárnál sem könyörültek meg rajtunk - panaszkodott szerdán az egyik lakos, miután befizette az augusztusi fogyasztás ellenértékét. A szolgáltató szemtelensége miatt felzúdult lakók nyomására végül a gázvállalat közölte, hogy visszavonják a számlákat, hogy ezzel is enyhítsenek a károsultak nehéz helyzetén.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását