2024. május 6. - Ivett, Frida

Ötvenéves az űrkorszak

Ifjúsági vetélkedővel, kiállítással, előadásokkal, könyvújdonságokkal emlékeznek meg Magyarországon arról, hogy 50 évvel ezelőtt kezdődött meg az űrkorszak - tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az MTI-t.
2007. október 3. szerda 10:42 - Hírextra

1957. október 4-én az R-7-es interkontinentális ballisztikus hordozórakétával a Szovjetunió sikeresen Föld körüli pályára állította az első mesterséges égitestet, a Szputnyik-1 műholdat. Ezzel technológiai vívmányok és tudományos felfedezések sora indult el, kezdetét vette az űrkorszak.

Az összefoglaló szerint a MANT a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával, "50 éves az űrkorszak" címmel országos ifjúsági vetélkedőt szervezett. A megmérettetésre több mint száz 3 fős csapat nevezett be, közülük ötven küldött be megoldásokat az első két internetes fordulóra.

Az országos vetélkedő szóbeli döntőjét október 20-án tartják a budapesti a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, a versenyben az internetes fordulókban legjobb eredményt elért hat csapat vesz részt.

Az 50 éves évforduló lesz az idén a MANT és a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) által minden ősszel megrendezett Űrnap központi témája.

"A rendezvényen Almár Iván, a MANT tiszteletbeli elnökének bevezető előadása után a hazai űrtevékenység legkiválóbb szakemberei ismertetik a legfontosabb űr-alkalmazási területek (távközlés, távérzékelés, meteorológia, navigáció) fél évszázados fejlődését" - áll a közleményben.

Az ismertető szerint a Közlekedési Múzeum a MANT szakmai segítségével készíti el "Az űrkorszak 50 éve" című időszaki kiállítását, amely október 27-től a jövő év április 13-ig lesz látogatható.

A Magyar Asztronautikai Társaság két rádióban tart az űrkutatás népszerűsítésére beszélgetés-sorozatot, mindkettőben egy teljes adást az évfordulós megemlékezésnek szentelnek.

Az űrkorszak kezdetének 50. évfordulójához időzítették három könyv megjelenését. A Typotex Kiadó gondozásában látott napvilágot Almár Iván és Galántai Zoltán "Ha jövő, akkor világűr" című műve.
A Laurus Kiadó jelentette meg "A világűr meghódításának első 50 éve" címmel a MANT közelmúltban elhunyt főtitkárhelyettese, Mészáros István könyvét (szerzőtársa Gazdag László).

"Űrkorszak" címmel októberben az Ekren Kiadó gondozásában adják közre Horváth András, a MANT elnöke kötetét (a társszerző Szabó Attila, az egyesület elnökségi tagja).

A Magyar Űrkutatási Iroda a Természet Világa különszámaként a jövő év elején az űrtechnika legfontosabb alkalmazási területeiről jelentet meg önálló kiadványt.

A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) az évforduló kapcsán előadássorozatot rendez októberben az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban, ahol szó esik "egy űrgyűjtő trófeáiról", s "Otthonunkról a világűrből". Horváth András, a MANT elnöke Űrkorszak - űrverseny címmel tart előadást, Horvai Ferenc, a MŰI munkatársa pedig az űrkutatás magyarországi eredményeiről beszél - olvasható az egyesület közleményében.

Az MCSE szervezésében október 6-án asztrofotós találkozót és kiállítást rendeznek az Óbudai Művelődési Központban. Egy héttel később amatőr csillagászok találkoznak Szegeden, ahol a résztvevők Műholdas régészet címmel beszámolót hallhatnak az űrkutatás egyik érdekes alkalmazási területéről.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását