2024. május 12. - Pongrác

Jön a Gólem Fesztivál

Húszféle programmal, köztük nyolc színházi előadással várja a közönséget az első Gólem Fesztivál; a zsidó színházak nemzetközi találkozóját október 12. és 14. között rendezik meg a fővárosi Merlin Színházban - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten.
2007. szeptember 27. csütörtök 16:28 - Hírextra

Borgula András, a fesztivált létrehozó Gólem Színház művészeti vezetője, főrendezője a sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvény három napja alatt a Bukaresti Zsidó Állami Színház, az Osztrák Zsidó Színház, az izraeli Be Beautiful kabaré társulata, valamint a budapesti Golem Színház lép fel.

"A zsidó nép színházából mutatunk meg egy falatot, amelynek lételeme, hogy állandóan meséljen, reflektáljon, például önmagára" - összegezték a sajtóanyagban a szervezők.

Borgula András a Bukaresti Zsidó Állami Színházról szólva elmondta, hogy a társulat a hagyományos zsidó színházat képviseli, Solem Alechem: Menachem Mendel az üzletember című, Harry Eliad rendezte produkciója jiddis nyelven látható.

Tájékoztatása szerint az izraeli Be Beautiful kabaré előadása a női szerep ellentmondásosságait, nehézségeit dolgozza fel. A héber nyelvű produkcióban három színésznő játszik.

Az Osztrák Zsidó Színház produkciójáról szólva kiemelte, hogy a Pessach és a Ramadan című egyfelvonásos színdarab német nyelvű előadása multikulturális esemény: David Mamet, amerikai zsidó író és Huda Al-Hilali arab származású drámaírónő találkozik az előadásban, egy budapesti színpadon.

Borgula András, a Gólem Színház Jazz and Jews című produkciójában két zongorán négy zongorista zsidó zeneszerzők műveit adja elő.

Schőn Edina, a színház producere tájékoztatott arról, hogy a jiddisül, héberül vagy német nyelven előadott produkciókat magyar felirattal láthatja a közönség.

Szólt arról, hogy a rendezvény célja a világ zsidó színházainak bemutatása. Mint mondta, a fesztivál költségvetése mintegy 8 millió forint, a kezdeményezéshez kizárólag külföldről kaptak anyagi támogatást.

A színházi programokat koncert, felolvasó színház, fotókiállítás és közönségtalálkozó egészíti ki.
A Gólem Színház Magyarországon 4-5 éve működik, 2005-től hivatalosan is bejegyzett színházi egyesület, kőszínház és állandó társulat nélküli alkotó kör.

"A Gólem egyik legfőbb célja az ország első és mindeddig egyetlen professzionális zsidó színházi alkotóműhelyeként, hogy magas szintű művészi produkciók bemutatásával, valamint egyéb, a színházművészethez kapcsolódó szolgáltatásai révén képviselje hazánk és a szélesebb értelemben vett zsidóság kulturális értékeit, és szerepet vállaljon Magyarország nemzetközi, kulturális együttműködésének kiépítésében, bővítésében" - írta összegzésében a színház.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását