2024. május 6. - Ivett, Frida

Hága elégedett

Pozitívan fogja értékelni az Európai Bizottságnak írandó jelentésében Belgrádnak a hágai törvényszékkel való együttműködését Carla del Ponte főügyész. Teszi ezt annak ellenére, hogy Szerbia huzamosabb ideje nem tud kézzel fogható eredményeket felmutatni a
2007. szeptember 20. csütörtök 23:08 - Hírextra
Del Ponte csütörtök délelőtt a Hágával való együttműködésért felelős kormánytanács, a katonai valamint a polgári biztonsági szolgálatok vezetőivel találkozott. A kiszivárgott hírek szerint ők arról igyekeztek meggyőzni a főügyészt, hogy annak ellenére, hogy Zdravko Tolimir és Vlasztimir Djordjevics májusi letartóztatása óta nem volt újabb sikeres akció, az illetékesek mégis intenzíven kutatnak a szökevények után.

A belgrádi B92 Televízió értesülései szerint annak ellenére, hogy del Ponte Belgrádba érkezése előtt úgy nyilatkozott, elégedetlen az együttműködés fokával, jelentésében pozitívan fogja értékelni Belgrád törekvéseit, és nem fogja ellenezni, hogy Brüsszel október folyamán parafálja Szerbiával a társulási és stabilizációs megállapodást. Az egyetlen kikötése az értesülések szerint az lesz, hogy a megállapodás aláírására addig ne kerüljön sor, amíg a szökésben lévő vádlottak nem kerülnek Hágába.

Csütörtökön délután a főügyész Vojiszlav Kostunica kormányfővel tárgyalt, aki elismételte, hogy Szerbiának az érdekei diktálják, hogy együttműködjék Hágával. A kormányfő szerint ehhez megvan a szükséges politikai akarat. Del Ponte e találkozón annak fontosságát ecsetelte, hogy minden vádlott a hágai rácsok mögé kerüljön.

A főügyész pénteken Borisz Tadics szerb elnökkel tárgyal, az előzetes bejelentések szerint a sajtónak nem fog nyilatkozni.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását