Belföld
10 ezer egy slukkért
Október 1-tól Hódmezővásárhely valamennyi játszóterén tilos lesz a dohányzás, aki mégis rágyújt, 500-tól 10 ezer forintig terjedő büntetést fizethet - mondta a Független Hírügynökségnek Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere pénteken.
A tilalomról az önkormányzat csütörtöki ülésén döntöttek a képviselők. A polgármester elmondta: a határozat azért született, hogy megóvják a gyermekek egészségét, és megvédjék a káros viselkedésmintáktól is. A tilalom betartását a közterület-felügyelők ellenőrzik majd, és akit szabálysértésen kapnak, megbírságolják. Hozzátette: a tilalom bevezetésével egy időben az önkormányzat októbertől olyan programokat is indít, amely segít a dohányosoknak a leszokásban.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat már korábban is tett lépéseket a dohányzás visszaszorítása érdekében: szeptember 1-től megtiltották valamennyi önkormányzati intézménynél és közszolgáltató cégnél a cigarettázást. Ez 35 helyen – a többi között az iskolákban és az egészségügyi intézményekben – csaknem 3000 dolgozót érint, tehát ennyi munkavállaló munkahelye vált füstmentessé.
A polgármester levélben kérte a többi hódmezővásárhelyi munkaadót, csatlakozzon az önkormányzat kezdeményezéséhez. Lázár János elmondta: a felhívásra többen is jelentkeztek. Elsőként a Magyar Posta csatlakozott, ami azt jelenti, hogy valamennyi hódmezővásárhelyi postafiók is füstmentes.