Belföld

Holtponton marad az egészségbiztosítók kérdése?

Csütörtökön újabb fordulójához érkezik a biztosítókról szóló koalíciós egyeztetés. A Népszabadság úgy tudja, mindkét párt számol azzal, hogy nem tudnak kimozdulni a patthelyzetből.

Több szocialista politikust is azt mondta a lap kérdésére, hogy egymás közt szóba került már a kormány átalakítása, az egészségügyi tárca visszavétele szocialista kézbe – ez nyilván minisztercserével járna. Hasonló gondolkodás folyik a szabad demokrata frakcióban is. Ezt a lehetőséget azonban Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár cáfolta, és elmondta: nem fognak belemenni újabb hatalmi osztozkodásba – írja a Népszabadság.

Az MSZP és az SZDSZ a hét végi frakcióüléseken ismét kiállt korábbi elképzelései mellett: a szocialisták a regionálisan szerveződő biztosítók létrehozását támogatják, a szabad demokraták pedig ahhoz ragaszkodnak, hogy a társaságok előre ne kapjanak régiókat.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.