Kultúra

Besokaltak a cigányzenészek

Nyílt levélben fordulnak Kóka János gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz a cigányzenészek, mivel úgy érzik, a tárcavezető ellehetetlenítette a roma muzsikus családokat - jelentette ki Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Kö

A cigányzenészek nevében Raduly József elmondta: több ezer roma muzsikus emberi és szakmai méltóságát tette tönkre tavaly ősszel Kóka János gazdasági miniszter. Az elmúlt már több mint hetven évben a roma előadóművészeknek vizsgát kellett tenniük, hogy megkapják a szakmai minősítést. Biztosíték volt ez a muzsikusoknak és garancia a közönségnek, hogy a vendéglátóhelyeken minőségi zene szóljon. Azzal, hogy a tárcavezető eltörölte ezt a rendeletet, a cigányzenész szakmát segédmunkává alacsonyította – szögezte le az alapítvány elnöke.

Raduly József a Független Hírügynökségnek elmondta: még kedden délután eljuttatják a tárcavezetőhöz és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz is a cigányzenészek állásfoglalását.

Kérdésünkre, hogy milyen további lépések várhatók, Raduly József közölte: megkeresték a Fidesz egykori oktatási miniszterét, aki ígéretet tett arra, hogy jövő héten interpellál a Parlamentben a cigány muzsikusok érdekében. Amennyiben Pálinkás József fideszes országgyűlési képviselő felszólalása és a kormánytagoknak eljuttatott nyílt levél nyomán sem történik érdemi változás, a roma muzsikusok békés, zenés tüntetést tartanak a Hősök terén. Legvégső esetben pedig Strassbourgig is elmennek a cigányzenészek – összegezte Raduly József.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.