2024. május 10. - Ármin, Pálma

Hopp-Parádé

I. Hopp-Parádé néven nemzetközi ugrógálát rendeznek szeptember 16-án Győrött. Somogyi János szervező az MTI-nek elmondta: szándékaik szerint szeretnék közelebb hozni egymáshoz a tömeg- és élsportot.
2007. szeptember 6. csütörtök 08:58 - Hírextra
Így amellett, hogy két női magasugró sztár is összeméri tudását a gálán, a közönséget is be akarják vonni olyan programokkal, műsorokkal, illetve versenyekkel, amelyeken korosztálytól függetlenül bárki részt vehet.

A rendezvényen egyébként több nemzetközi hírű magasugró is részt vesz majd, de természetesen a hazai élmezőny is képviselteti magát, így a magyar csúcstartó Győrffy Dóra, s a győri illetőségű trónkövetelő, Babos Rita is megmérkőzik. Ugyancsak érdekes szám lesz a férfi rúdugrás. Itt a vállalkozó szellemű nézők azt is megtapasztalhatják, milyen magasságot kell legyűrniük a rúdugróknak. Ugyanis biztonságos technikai eszközzel felemelik őket abba a magasságba, ahová a versenyzők jutnak. A közönség számára egyébként zsákoló bajnokság (kosárlabda), sport akrobata bemutató, illetve "ugord át magad" verseny biztosítja azt, hogy ne unatkozzanak. Utóbbinál mindenki kipróbálhatja, képes-e a gravitációt legyőzve átugrani saját testmagasságán.

A rendezvény a győri termálfürdő parkolójában lesz és mindenki számára ingyenes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását