2024. május 7. - Gizella

További nyomozás Lengyel Zoltán ügyében

Meghosszabbította november 9-ig a Központi Nyomozó Főügyészség a Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő ellen tett feljelentés ügyében a nyomozást - mondta el az MTI érdeklődésére a szervezet vezetője pénteken.
2007. augusztus 31. péntek 16:00 - Hírextra

Keresztes Imre azzal indokolta döntését, hogy az ügyben további bizonyítási lehetőségek is vannak, valamint figyelemmel kísérik a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél zajló nyomozást is.
Az RTL Klub Híradója pénteken azt közölte, értesüléseik szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezné Lengyel Zoltán volt fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Keresztes Imre ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: "nem időszerű még erről beszélni".
Lengyel Zoltán ellen az I. kerületi rendőrkapitány tett feljelentést, ez alapján indult meg ismeretlen tettes ellen a nyomozás. A BRFK akkor azt közölte: a rendőri intézkedés során az intézkedés alá vont férfi - aki magát országgyűlési képviselőnek nevezte - megütötte a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt.


Keresztes Imre korábban azt mondta az MTI-nek: mentelmi jogot élvező ember ellen csak akkor folytatható nyomozás, ha a mentelmi jogát felfüggesztették. A mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó előterjesztésre viszont csak akkor kerülhet sor, ha a gyanú megalapozottá válik. Ehhez a bizonyítékokat össze kell gyűjteni, egy feljelentés önmagában nem elég a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló előterjesztéshez - mondta akkor a főügyészség vezetője, aki kitért arra is, hogy az előterjesztést alapos vizsgálat után a legfőbb ügyész továbbítja az Országgyűlés elnökének.
A Legfőbb Ügyészség sajtótitkára az MTI pénteki megkeresésére azt mondta: ilyen előterjesztést eddig nem tett Kovács Tamás. Hintsch Krisztina hozzátette: amennyiben a legfőbb ügyész úgy dönt, hogy erre szükség van, akkor arról a tájékoztatást fognak adni.


Lengyel Zoltán, a Fidesz frakcióból azóta kilépett országgyűlési képviselő állítása szerint július elején Budapesten, az Alagút utcánál az őt igazoltató rendőrök kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Lengyel Zoltánnál nem voltak személyazonosságát igazoló iratok, a kapitányságon tudta magát igazolni az időközben odaérkező hozzátartozója által bevitt útlevelével.


A honatya sérüléseiről a János Kórházban készítettek látleletet. Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat. A történteket követően a politikus feljelentést tett és a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt ismeretlen tettesek ellen nyomozást indított.


Korábban Lengyel Zoltán ügyvédje arról tájékoztatta az MTI-t, hogy feljelentést tesznek, mert azután, hogy Lengyel Zoltánról kiderült, országgyűlési képviselő, még másfél óráig tartották fogva az I. kerületi kapitányságon, holott mentelmi joga miatt azonnal el kellett volna engedni. Az ügyben ugyancsak elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség és a két ügyet egy eljárásban vizsgálja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását