2024. március 29. - Auguszta

Halmai levelet írt Sólyomnak

Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár nyílt levelet írt a köztársasági elnöknek, amelyben arra kéri Sólyom Lászlót, szólítsa fel a hatáskörrel rendelkező szerveket, az ügyészséget, a törvényhozást és a kormányt, hogy a Magyar Gárda ügyében tapaszta
2007. augusztus 31. péntek 12:54 - Hírextra
Az írást az Élet és Irodalom című hetilap pénteki száma közölte.

"Ha Ön komolyan veszi az alkotmányos értékek képviseletét, ahogy arra más döntéseiben helyesen hivatkozik, akkor az állami erőszakmonopólium megtörésének még a kísérletét is az államszervezet demokratikus működése súlyos zavaraként kell értékelnie. Márpedig ennek elhárítása az Ön elsőrendű alkotmányos feladata, még akkor is, ha ehhez saját kompetenciái nem elégségesek" - fogalmazott az alkotmányjogász, aki 1990-től hat éven át közvetlen munkatársa volt Sólyom Lászlónak, aki akkor Alkotmánybíróság elnöke volt.

Halmai Gábor a nyílt levélben felidézte, hogy az államfő ilyen helyzetekben máskor a hatáskörrel rendelkező szerveket felszólította a demokratikus működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedések megtételére. "Ebben az esetben is ezt követeli Öntől az alkotmány betűje és szelleme" - szögezte le.

Példaként említette, hogy a köztársasági elnök szólítsa fel az ügyészséget, a kormánytól független alkotmányos intézményt, hogy vizsgálja meg a Magyar Gárdával szembeni jogi fellépés lehetőségét.

Vagy ha ezt nem találja elégségesnek, felszólíthatja a jogalkotókat, elsősorban a törvényhozást, illetve a kormányt, hogy tegyen meg mindent a fellépés jogállami feltételeinek megteremtése érdekében - írta az alkotmányjogász.

Halmai Gábor levelében szomorúságának adott hangot, mert - mint írta - "nem gondoltam, hogy 17 évvel azután, hogy az Ön hívására nagy örömmel hazajöttem külföldről, hogy az Ön főtanácsadójaként részese legyek az alkotmányos jogállam kialakításának, most újra elvágyódom hazámból". Az alkotmányjogász emlékeztetett arra az állásfoglalásra, amelyet a Magyar Gárda megalakulásának napján tett a Köztársasági Elnöki Hivatal; ebben az államfő egyaránt elítélte a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipuláció eszközét.

Halmai Gábor kifejtette: abban bízik, hogy ezek nem a köztársasági elnök gondolatait tükrözik, mert nem hiszi el, hogy Sólyom László államférfiként egyenlő mércével méri és ítéli el azokat, akiknek céljuk az embertársaikban való félelemkeltés, azokkal, akik a valóságosan megfélemlítettek helyzetét esetleg a manipuláció eszközeként használják.

Sok-sok állampolgár félelemérzete - még akkor is, ha ezzel mások visszaélnek - megengedhetetlen egy jogállamban - hangsúlyozta.

Mint írta, ha egy szervezet félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket tart, az az erőszakot egyedül alkalmazni jogosult közhatalom látszatát keltve sérti meg a köztársaság legfontosabb alkotmányos követelményét, a polgárok egyenlő emberi méltóságú személyként kezelését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását