2024. október 7. - Amália

A magyar gyorskaja a legegészségtelenebb

A Magyarországon kapható gyorséttermi ételek többet tartalmaznak a káros zsírokból, mint ugyanezen multicégek termékei Nyugat-Európa más országaiban - derül ki dán kutatók felméréséből, amelynek során 35 országban 74 adag sült burgonyát és csirkeszárnyat
2007. április 24. kedd 22:47 - Hírextra
Dán kutatók 35 országban vizsgálták, hogy az étteremláncok termékei: a sültkrumpli, a sült csirkeszárny, a pattogatott kukorica, valamint az aprósütemények milyen mértékben tartalmaznak transz-zsírsavakat - mondta Halmy László professzor, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke az InfoRádiónak.

Kifejtette: ez egy kémiailag módosított zsírsav molekula, és ha ebből napi öt grammnál nagyobb fogyasztunk, 30 százalékkal növelheti a szívinfarktus kialakulásának esélyét. A transz-zsírsavak az élelmiszer előállítása során, az olajok kezelése folyamán jönnek létre - tette hozzá Halmy László.

A Budapesten zajló Európai Elhízástudományi Konferencián ismertetett kutatás megállapításai szerint Kelet-Európában a teljes zsírsav tartalomhoz képest 29-34 százalék volt a transz-zsírsavak aránya - emelte ki a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Magyarországon 32 százalék volt ez az érték, noha két százalék a határ - tette hozzá.

Halmy László szerint valószínűsíthető, hogy az olajokat ismételten felhasználják. Nem biztos, hogy betartják a magyarországi előírásokat az egyes élelmiszerláncok - hangsúlyozta a professzor.

Halmy László hozzátette: a konferencián a McDonald's képviselői azzal tiltakoztak, hogy nem tartják tudományosan megalapozottnak a vizsgálatot, közölte az Inforádió.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását