A Balaton horgászparadicsom lesz
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) kétszázmillió forint értékű részvénycsomaghoz, s ezzel egyharmadnyi tulajdonhoz juthat a 98 százalékban állami tulajdonú Balatoni Halászati Zrt.-ben egy márciusi kormánydöntés értelmében; ezáltal a tóparti önkormányzatok
2007. április 9. hétfő 13:47 - Hírextra
A Balatoni Halászati Zrt. részvénycsomagjából kétszázmillió forintnyit átad az állami tulajdonost képviselő ÁPV Zrt. a Balaton Fejlesztési Tanácsnak. Ezáltal szerephez juthat, a cég menedzsmentjébe kerülhet a Balaton fejlesztéséért felelős szervezet - mondta Suchman Tamás, a BFT elnöke az MTI-nek.
Korábban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) nyújtott ilyen értékben kölcsönt a táraságnak veszteség-finanszírozásra. Az állam ezt most részvénypaketté alakítja, amelynek a tulajdonosa ugyan a hitelt adó ÁPV Zrt. lesz, de azt átadja a szakminisztériumnak, az pedig vagyonkezelésbe a Balaton Fejlesztési Tanácsnak - mondta el a döntés hátteréről a Suchman Tamás.
Magyarázatként hozzáfűzte: a szervezet tehát tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelővé válik. Az MTI értesülése szerint az ügyletről a Balatoni Halászati Zrt. igazgatósága április 13-ára összehívott közgyűlésén születhet döntés. A Balaton Fejlesztési Tanács a jogi procedúrák után, néhány hónapon belül válhat részvényessé.
Suchman Tamás elmondta: a BFT, mint tulajdonos, elsősorban a horgászturizmus fejlesztésében lesz érdekelt. Cél az, hogy európai uniós támogatással, valamint a halászati társaság saját forrásaival "valódi horgászparadicsomot" alakítsanak ki a Balaton körül. Ehhez hozzájárul, hogy a Balaton fejlesztésére nagyszabású tervet kidolgozó SCD Holding terveiben a Somogy megyei Balatonberény például horgászüdülőhelyként szerepel - tette hozzá a BFT elnöke.
Forrás: MTI