2025. december 27. - János

Jogosan sztrájkoltak az ammóniások

Jogosnak mondta ki a Veszprém Megyei Munkaügyi Bíróság végzésében hétfőn a péti Nitrogénművek Zrt. ammónia-üzeme dolgozóinak múlt heti, kétnapos sztrájkját. A bírósághoz a cégvezetés fordult keresettel, amelyben a sztrájk jogellenességének a megállapításá
2007. április 2. hétfő 22:01 - Hírextra
A bíróság nem fogadta el alaposnak az indokokat, s a Nitrogénművek Zrt. kérelmét elutasította - közölte a bíróság elnökhelyettese. Kármán Miklósné ismertetése szerint a bíróság rámutatott, hogy a törvény alapján sztrájk kezdeményezhető, ha a vitatott kérdésben az egyeztető tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre. Már pedig Péten ez történt - tette hozzá a bíróság szóvivője.

Ismertetése szerint a távolléti díjjal kapcsolatos szakszervezeti követelés pedig nem irányult a kollektív szerződés módosítására, mert abban erről nincs is rendelkezés. A bírósági elnökhelyettes elmondta: a felek közötti egyeztető tárgyalásokon volt szó arról, hogy ha nem vezet eredményre a béralku, akkor sztrájkot kezdeményez a szakszervezet, s ezt a tényt a munkabeszüntetés bejelentésének minősítette a bíróság.

Az első fokú bíróság végzése nem jogerős, ellene 15 napon belül fellebbezéssel élhet a Nitrogénművek Zrt. Falusi Sándor, a Nitrogén Összefogás Szakszervezet elnöke az MTI-vel azt közölte, hogy nem a sztrájkot, hanem a béralku tárgyalásokat szeretnék folytatni. Emlékeztetett arra, hogy az ammónia-üzem dolgozói 13 százalékos béremelést és a távolléti díj emeltebb összegű elszámolását javasolták, ám a cégvezetés csak 6,5 százalékos bérfejlesztést tudott volna elfogadni. Most a cégnek kell lépnie, a labda azon a térfélen pattog; fellebbez a bíróság döntése ellen vagy leül tárgyalni - tette hozzá a szakszervezeti elnök.

A péti Nitrogénművek Zrt.-nél nem kívántak nyilatkozni, Szabó Józsefné személyzeti osztályvezető azt közölte az MTI-vel, hogy kedden valószínűen sajtóközleményt adnak majd ki az üggyel kapcsolatosan.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását