Belföld

Sólyom angolul állt ki a külhoni magyar kisebbség mellett

Az etnikai kisebbségek azonosságának megőrzése az Európai Unió számára is fontos kell, hogy legyen, hiszen Európa a sokféleség egységét jeleníti meg - mondta csütörtökön Sólyom László, az EU jogelődjét létrehozó római szerződés aláírásának 50. évfordulója

A köztársasági elnök angol nyelven elmondott beszédében emlékeztetett arra: most, hogy Szlovákia és Románia is az EU tagja, a szomszéd országokban élő mintegy két és félmillió magyar túlnyomó többsége velünk együtt ugyanannak a jogi és értékközösségnek a részese.

Magyarország bátorító jelnek tekintette, hogy az etnikai kisebbségek védelme az EU-csatlakozás egyik előfeltétele volt – tette hozzá. Utalt arra, hogy az EU kidolgozott – de hatályba nem lépett – alkotmányos szerződése szintén az unió egyik értékeként említi a kisebbségekhez tartozók jogainak védelmét.

"Ebben az értelemben sajnálom, hogy a Berlini Nyilatkozat csupán a nyelvi és kulturális sokféleségre utal, de nem tesz említést a kisebbségek védelméről" – jelentette ki Sólyom László, a hét végén tartott évfordulós EU-csúcs zárónyilatkozatával kapcsolatban. A magyar államfő hangsúlyozta: a balkáni folyamatok is azt jelzik, hogy stabilitás csak a kollektív kisebbségi jogok megadásán alapulhat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.