Minden rendben ment a Kossuth téren
Rendbontás nélkül véget ért kedd este 21.00 óra után a fővárosban a Kossuth téri tüntetés, ahol mintegy 300-an követelték árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtatva Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósí
2007. március 21. szerda 08:20 - Hírextra
Miután a rendőrség hétfőn hajnalban újra megnyitotta az Országház előtti parkolót, keddtől egy hétig minden este tüntethetnek a Kossuth tériek. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azt mondta, a rendőrség azért bontotta le a téren a kordont, mert felismerte, hogy bármikor kitörhet olyan zavargás, ami "emberéleteket követelhet és vér folyhat a pesti utcákon".
Az ügyvivő dicsérte azokat a rendzavarókat, akik március 15-én az Andrássy úton összetörték a telefonfülkéket és gyújtogattak, mert véleménye szerint megmutatták a kormánynak, hogy sürgősen távoznia kell.
A tüntetők a rendőrség által 21.30 óráig tudomásul vett demonstráció befejezése előtt elénekelték a székely, illetve a magyar himnuszt, majd többször azt skandálták, "Gyurcsány, takarodj!", ezt követően többségük elhagyta a teret.
Forrás: MTI