2024. május 9. - Gergely

A Hamász vezetője Moszkvába látogat

Moszkvában tesz látogatást február 25-27 között Háled Mesal, a Hamász palesztin mozgalom politikai vezetője - erősítette meg az orosz külügyminisztérium egy nappal azután, hogy Izrael állam elismerésére szólította fel a majdani palesztin egységkormányt a
2007. február 22. csütörtök 22:37 - Hírextra
A minisztériumi közlemény szerint Oroszország "folytatni kívánja a palesztin területeken kialakult helyzet stabilizálására, illetve a Fatah és a Hamász közötti nézeteltérések elsimítására tett erőfeszítéseit a mekkai egyezmény fényében". Oroszország támogatja a palesztin-izraeli párbeszéd felújítását, és a palesztin egységkormány felállítását, szem előtt tartva a kvartett jól ismert kritériumait - áll a közleményben.

A moszkvai út tényét megerősítette Gázában Favzi Barhúm Hamász-szóvivő is, aki szerint Mesal el akarja fogadtatni a moszkvai vezetőkkel a mekkai egyezményt, és támogatást kíván hozzá szerezni.

Más források szerint Mesal az orosz fővárosban egyeztetéseket kíván folytatni vendéglátóival a közel-keleti helyzetről az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió alkotta kvartett szerdán Berlinben tartott tanácskozásának fényében.

Mesal mostani látogatása a második lenne egy év leforgása alatt a moszkvai fővárosban. Egy magas rangú palesztin küldöttség 2006 márciusában tárgyalt Moszkvában orosz vezetőkkel, ami akkor bosszúságot okozott Izraelnek.

A tavalyi látogatás a szélsőségesnek tartott palesztin szervezet számára ugyanis azt jelentette, hogy kitört a nemzetközi elszigeteltségből, és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azt a törekvését is jelezte, hogy Moszkva a korábbiaknál nagyobb szerepet kíván vállalni a közel-keleti helyzet rendezési folyamatában.

A közel-keleti kvartett szerdai berlini találkozóján az orosz fél sürgette, hogy Izrael újítsa fel a Palesztin Hatóságnak korábban juttatott, de befagyasztott segélyek folyósítását. Sürgette továbbá a palesztinokkal szembeni nemzetközi bojkott mielőbbi feloldását. Ugyanakkor az Egyesült Államok amellett állt ki, hogy a segélyek felújítása előtt a palesztinoknak teljesíteniük kell a velük szemben támasztott követeléseket.

Mesal jelenleg Kairóban tartózkodik, majd Iránba utazik tovább. Az egyiptomi fővárosban csütörtökön tárgyalt Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával, akit a palesztin egységkormány megalakításával kapcsolatos folyamatról tájékoztatott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását